Lamberg gróf 1762-ben költséges kastélyépítkezésbe kezdett, a kastély a család nyári rezidenciájaként épült, amely 1766-ban fejeződött be. A gróf Fellner Jakabot bízta meg a tervezéssel, így a magyar barokk kastélyépítészet kiváló alkotása született meg Móron. A barokk kastély az 1810-es földrengés utáni, helyreállított állapotában látható. Az egyemeletes, manzárdtetős épület belső falait színpompás falfestések díszítették, az emeleti díszterem és a mellette lévő női szalon falain még ma is láthatók a falfestmények maradványai. A legutóbbi felújításkor (pénz hiányában) a falfestéseket konzerválták és védő festéssel takarták be, csupán néhány részletet állítottak vissza eredeti állapotában, megmutatva szépségüket. A kastély tervezője Fellner Jakab, építtetője Lamberg Ferenc Antal gróf volt. 1810-ben földrengés áldozata lett az épület, ezért a két oldalszárny nagy részét újjá kellett építeni. A főépületet és a melléképületeket egy-egy íves, zárt folyosóval kötötték össze, így alakult ki a zárt udvar.
www.kastelyok-utazas.hu |
Address: Mór, Szent István tér 5. |
Openness for the public: látogatási időben, parkja szabadon |
2012:08:11 18:33:53 |
Data sheet of the garden |
|
| |
Garden identificaton number: | 717 |
Garden name: | Lamberg-kastély és kertje |
Present size of the garden: | ha |
Country: | Hungary |
County: | Fejér |
Settlement: | Mór |
Street: | Szent István tér 5. |
House number: | |
Phone: | 22/562-114 |
Fax: | |
Email: | morinform@lambergkastely.hu |
Web site: | /www.lambergkastely.hu/http://http://http://http://http://http://http://http://http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=3720http://http://http:// |
WGS84 latitude coordinate: | 47.372834 |
WGS84 longitude coordinate: | 18.209719 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | 1401, 1400, 1410, 1409 |
Owner: | Mór Város Önkormányzata, , , , , , , , , , |
Manager(s), renter(s): | Mór Város Önkormányzata, , , , , , , , , , |
User: | Mór Város Önkormányzata, |
Present function, usage: | múzeum, könyvtár, művelődési központ |
Openness for the public: | látogatási időben, parkja szabadon |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Garden historical data |
|
Type: | |
Style, character: | |
Special value: | |
Importance, value: | local importance |
Original size of the garden: | ha |
Year(s) of garden planting: | -
|
Present state, condition of the garden: | gondozott |
Present structure of the garden: | |
: | |
Plant condition: | gondozott |
Plans, maps: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Historic monument number(s): | 1662 |
Historic monument type: | műemlék |
Resolution of historic monument: | |
Description of built objects |
|
Main building description: | Lamberg-kastély és parkja, barokk, 1762-1766. Tervezte: Fellner Jakab. Falfestményei a 18. sz. második felében és a 19. sz.-ban készültek. |
Building time of the principal building: | 1762-1766 |
Condition of the principal building: | felújított |
Present function of the main building: | múzeum, könyvtár, művelődési központ |
Other buildings list: | Parkjában kútház 1409/1 hrsz-on, pávaház, szabadtéri színpad. |
Main building style: | barokk |
Nature Conservation data: |
|
Type of nature conservation: | |
Nature Conservation code : | |
Natuara2000 area code: | |
Landscape Data: |
|
Morphology: | |
Hydrology: | |
Plant geography: | |
Soil: | |
Climate: | |
Visual connections: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Other: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliography: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2012-09-17 |
|