"1832-ben őrgróf Pallavitziny Ferenc kastélyt alapított, amely a jelenlegi alagsorból és földszinti részből állott. Ezt megelőzően a kastélytól mintegy 150 méterre észak-keletre már fennállott az az épület, amelyet még a török megszállás előtt, az 1400-as évek derekán, egy Corbin nevezetű cseh építész alapított. Ez az új kastély építésekor és azt megelőzően szinjtén a Pallavitziny család tulajdonát képezte. A kastély földszinti falainak vastagsága 85 - 110 cm, valamint az ablakok közé ékelt masszív vasrácsok bizonyosságot adnak arról, hogy az alapításkor nagy gondot fordítottak a védettségre, amely a századeleji kalandorok, kisebb rablóbandák ellen igencsak létjogosult volt. 1880-ban a sajókazai Radvánszki bárók megvették a kastélyt, majd 1885-ig felépítették az emeletet, valamint az erkélyt. Ekkor vált az épület teljessé, ahogyan azt mai formájában találjuk.A kastély szomszédságában találjuk a kocsiszínt /jelenleg üzlethelység/ valamint az akkori istállót, a kocsisok és lovászok szálláshelyét. Radvánszky Imre báró halála után Batthyány István gróf lett a kastély tulajdonosa, aki az 1820-as évek legnagyobb középbirtokosa volt a környéken."
A település központjában található az egykori Pallavicini-kastély. A kastély 1830 körül épült klasszicista stílusban, melyet később eklektikus stílusban átalakítottak. Az épület ma gyermeknevelő otthonként működik. |
Address: Kurityán |
Openness for the public: |
Data sheet of the garden |
|
| |
Garden identificaton number: | 612 |
Garden name: | Pallavicini kastélykert |
Present size of the garden: | ha |
Country: | Hungary |
County: | Borsod-Abaúj-Zemplén |
Settlement: | Kurityán |
Street: | |
House number: | |
Phone: | |
Fax: | |
Email: | |
Web site: | www.kastelyutak.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=406&Itemid=434http://http://http://http://http://http:// |
WGS84 latitude coordinate: | 48.315080 |
WGS84 longitude coordinate: | 20.621223 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | |
Owner: | , , , , , , |
Manager(s), renter(s): | , , , , , , |
User: | , |
Present function, usage: | nevelőotthon |
Openness for the public: | |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Garden historical data |
|
Type: | |
Style, character: | |
Special value: | |
Importance, value: | local importance |
Original size of the garden: | ha |
Year(s) of garden planting: | -
|
Present state, condition of the garden: | |
Present structure of the garden: | |
: | |
Plant condition: | |
Plans, maps: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Historic monument number(s): | 989 |
Historic monument type: | |
Resolution of historic monument: | |
Description of built objects |
|
Main building description: | |
Building time of the principal building: | |
Condition of the principal building: | |
Present function of the main building: | |
Other buildings list: | |
Main building style: | |
Nature Conservation data: |
|
Type of nature conservation: | |
Nature Conservation code : | |
Natuara2000 area code: | |
Landscape Data: |
|
Morphology: | |
Hydrology: | |
Plant geography: | |
Soil: | |
Climate: | |
Visual connections: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Other: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliography: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, |
Last modified by: | kollanyi5 2009-04-15 |
|