A terület a városi parkok szokványos képét mutatja. Famatuzsálemeket nem láthatunk itt, de azért vannak szép, szemet gyönyörködtető facsoportok. A park a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattya belterületén, közvetlenül a 71. számú műút Balaton felé eső oldalán található. A park legnagyobb "híressége", a Rákóczi-szilfa, mely ma már nem él, csak egykori hatalmas törzsének pusztuló maradványait tekinthetjük meg Rákóczi-fájának a nép hívja évszázadok óta, mert a rege szerint a nagy fejedelem ehhez a szilfához kötötte ki lovát és hirdette ki a nép "akarattyát". Egyesek innen származtatják Akarattya község nevét is. Ez tévedés, mert az Árpád-kori oklevelek már 1109-ben Terra Akaratia néven említették Sőt azt is tudjuk, hogy Rákóczi soha nem járt a Dunántúlon, így lovát sem köthette ki a róla elnevezett fához. Valószínűbb, hogy a róla született legendák legkiválóbb tábornoka, Vak Bottyán és alvezére, Béri Balogh Ádám itteni dicsőséges hadjáratai révén kötődnek a fejedelemhez. Feltehetően téves az az információ is, miszerint a fa tövében tartották 1532. január 1-jén a híres országgyűlést, mert a fa akkor még valószínűleg nem is létezett. A Rákóczi-fa mezei szil volt és meghökkentő méreteket ért el. Még ma is megcsodálhatjuk tönkjének 742 cmes kerületét és 236 cm-es átmérőjét. Valamikor 22 m magas volt, korát 400-450 évre tartották, ám ez utóbbi adat minden bizonnyal túlzott. Az öreg szilfát már a múlt században is védték és gondozták, melynek afféle határfakénti szerepe is volt, ugyanis a balatoni halászok a tihanyi apátsági templom két tornya és a Rákóczi-fa között húzott képzeletbeli vonal segítségével tudták a vizen is meghatározni Veszprém és Somogy megye határát. Ezt a vonalat igen fontos volt mindenkor ismerniük, mert nem halászhattak a szomszédos megye területén 1853-ban villám sújtott az öreg fába, féloldala ekkor elhalt. A már 1943-ban védelem alá helyezett fa a II. világháború alatt súlyos sérüléseket szenvedett. Lassan pusztulni kezdett, utoljára 1967-ben zöldült ki. 1969-ben csak vadhajtásai voltak, így 1972-ben konzerváltatták. Végül teljesen elpusztult és a valamikori büszke fának mára csak hatalmas tönkje maradt. Emlékére 1991 júniusában Szabadság-fát ültettek a park közepére. Az egykoron hatalmas szilfa megmaradt tönkjét ízléses fakerítés veszi körül, mellette a fa emlékét hirdető tábla áll. Az emlékhely előtt, de a park egyéb helyein is a fák árnyat adó lombja alatt kényelmes padok hívogat ják az elfáradt sétálókat. A védett park szép és értékes faállományát többek között gyantáscédrus csoport, simafenyők, feketefenyők, több fasor, így korai és hegyi juhar és kislevelű hárs fasorok alkotják.