Történeti Kertek Adattára
Ország:

Megye:
Település, Kert:


 
           
   
 
Szerkesztés   Új kert   Küldés   RSS
Kezdőlap -> Kovászna megye kertjei -> Racoşu (Alsórákos)  Térképes kereső
 
  Kertleírás   Képek   Térkép   Adatlap  

Racoşu (Alsórákos), Bethlen-kastélyNyomtatható változat 


A Bethlen–Rákóczi-kor építési lendületében született kastélyok közt tartják számon az alsórákosit is, melyet alaprajzi elrendezésének, elsősorban sarkain található négy kerek sarokbástyájának köszönhetően a 17. század folyamán Erdélyben is kiépülő kerekbástyás kastélyok (Gyalu, majd a feltételezhetően ennek mintájára még 1674 előtt kiépülő bonchidai kastély,1 ide sorolható a 17. század közepén kiépülő Borosjenő is) egyik korai példájának tarthatunk. A kezdeti időszakban Alsórákoson kívül, attól keletre fekvő várkastély a település terjeszkedésével ma már annak csaknem a közepén található.

Az épületet négyszögű alaprajzon emelték, ennek a négyszögnek a sarkain helyezkednek el a már említett kerekbástyák. A déli oldalon magas, karcsú, az épület tömegéből kiemelkedő torony alatt van a bejárata, belső udvarát egykoron, az északi kivételével, minden oldalon épületszárnyak határolták. A kastélyt még egy falszoros vette körül a várfalon kívül, mely a kastély sarkain a bástyák, valamint a főkapu védelmét olaszbástyaszerű kiszögellésekkel tette hatékonyabbá. A várfal belső oldalához kapcsolódó épületek közül ma már csak a nyugati szárny és a délinek egy része áll, a keleti épületszárnyat 1918-ban lebontották. A kastélyt egykor teljesen körülölelő külső falszoros csupán a déli oldalon látható, a délkeleti és délnyugati bástya védelmét ellátó ötszögű védőművekkel. A falszorosból a védők keskeny, páronként egymás felé fordított lőréseken át tarthatták távol az ellenséget, a kapu előtti tér nehezebb tűzfegyverekkel való oltalmazását az olaszbástyákat idéző védőművek kapu felé néző rövidebb oldalfalaiban kialakított nagyobb méretű nyílások tették lehetővé.2 Még a 20. század elején is fennállt egyike annak a két hatszögű bástyának,3 melyek a déli oldalon, a várárkon kívül, az őket összekapcsoló fallal együtt védték a kastély külső udvarát.


Cím: Racoşu (Alsórákos)
Látogathatósága:

 
Kertek megyénként:

Magyarország
[ Bács-Kiskun ]    [ Baranya ]    [ Békés ]    [ Borsod-Abaúj-Zemplén ]    [ Budapest ]    [ Csongrád ]    [ Fejér ]    [ Győr-Moson-Sopron ]    [ Hajdú-Bihar ]    [ Heves ]    [ Jász-Nagykun-Szolnok ]    [ Komárom-Esztergom ]    [ Nógrád ]    [ Pest ]    [ Somogy ]    [ Szabolcs-Szatmár-Bereg ]    [ Tolna ]    [ Vas ]    [ Veszprém ]    [ Zala ]   
Horvátország
[ Zágráb ]    [ Krapinsko-Zagorska ]    [ Sziszek-Moslavina ]    [ Karlovac ]    [ Varasd ]    [ Kapronca-Kőrös ]    [ Belovar-Bilogora ]    [ Muraköz ]    [ Primorje-Gorski Kotar ]    [ Lika-Zengg ]    [ Isztria ]    [ Verőce-Drávamente ]    [ Pozsega-Szlavónia ]    [ Bród-Szávamente ]    [ Eszék-Baranya ]    [ Vukovár-Szerém ]    [ Zára ]    [ ©ibenik-Knin ]    [ Split-Dalmácia ]    [ Dubrovnik-Neretva ]   
Csehország
[ Dél-Csehországi kerület ]    [ Dél-Morva kerület ]    [ Karlovy Vary-i kerület ]    [ Hradec Králové-i kerület ]    [ Libereci kerület ]    [ Morva-Sziléziai kerület ]    [ Olomouci kerület ]    [ Pardubicei kerület ]    [ Plzeňi kerület ]    [ Prága ]    [ Közép-Csehországi kerület ]    [ Ústí nad Labem-i kerület ]    [ Vysočina kerület ]    [ Zlíni kerület ]   
Szlovákia
[ Pozsonyi ]    [ Nagyszombati ]    [ Nyitrai ]    [ Trencséni ]    [ Zsolnai ]    [ Besztercebányai ]    [ Kassai ]    [ Eperjesi ]   
Lengyelország
[ Alsó-Sziléziai Vajdaság ]    [ Kárpátaljai Vajdaság ]    [ Kis-Lengyelországi Vajdaság ]    [ Kujávia-Pomerániai Vajdaság ]    [ ŁódĽi Vajdaság ]    [ Lublini Vajdaság ]    [ Lubuszi Vajdaság ]    [ Mazóviai Vajdaság ]    [ Nagy-Lengyelországi Vajdaság ]    [ Nyugat-Pomerániai Vajdaság ]    [ Opolei Vajdaság ]    [ Podlasiei Vajdaság ]    [ Pomerániai Vajdaság ]    [ ¦więtokrzyski Vajdaság ]    [ Sziléziai Vajdaság ]    [ Warmia-Mazúriai Vajdaság ]   
Románia
[ Arad ]    [ Argeş ]    [ Bákó ]    [ Beszterce-Naszód ]    [ Bihar ]    [ Buzău ]    [ Botoşani ]    [ Brăila ]    [ Brassó ]    [ Dolj ]    [ Dâmboviţa ]    [ Fehér ]    [ Galaţi ]    [ Gorj ]    [ Giurgiu ]    [ Hargita ]    [ Hunyad ]    [ Ialomiţa ]    [ Iaşi ]    [ Ilfov ]    [ Călăraşi ]    [ Kolozs ]    [ Konstanca ]    [ Kovászna ]    [ Krassó-Szörény ]    [ Máramaros ]    [ Maros ]    [ Mehedinţi ]    [ Neamţ ]    [ Olt ]    [ Prahova ]    [ Szatmár ]    [ Szeben ]    [ Szilágy ]    [ Suceava ]    [ Teleorman ]    [ Temes ]    [ Tulcea ]    [ Vâlcea ]    [ Vaslui ]    [ Vrancea ]   
Szlovénia
[ Gorenjska ]    [ Goriąka ]    [ Jugovzhodna Slovenija ]    [ Koroąka ]    [ Notranjsko-kraąka ]    [ Obalno-kraąka ]    [ Osrednjeslovenska ]    [ Podravska ]    [ Pomurska ]    [ Savinjska ]    [ Spodnjeposavska ]    [ Zasavska ]   
Ukrajna
[ Kárpátalja ]   
 
 
Készült a  Budapesti Corvinus Egyetem Tájtervezési és Területfejlesztési valamint Kertművészeti Tanszékén
az OTKA, az NKA és a Visegrádi Alap támogatásával