
A Valticei kastély a passaui püspök 12. századi várának helyén áll. 1395-ben ezt az uradalmat is megvásárolták a Liechtensteinek, a várat többször átépítették, a 16. században pedig reneszánsz stílusban manierista kastéllyá alakították. A harmincéves háború folyamán a kastélyt súlyosan megrongálták a svéd csapatok. Később a megviselt épületeket teljesen átépítették – a rezidencia így nyerte el mai, barokk alakját. Az átalakítások 1730-ig tartottak, és a kor elsőrangú művészei vettek benne részt, mint J. B. Fischer von Erlach, A. és J. K. Ern, D. Martinelli és mások.
A Liechtensteinek a két kastély (Lednice-Valtice) környékéből az évszázadok során egységes táj-együttes kialakítására törekedtek. Ültettek egy fasort, amely összeköti a két Liechtenstein-székhelyet. A Lednicei kastély épületegyüttesét megtoldották a kora barokk lovarda, Josef Hardtmuth hercegi építész mór stílusú minaretje és a londoni télikert mintájára létesített üvegház pompás épületeivel. A Lednice-Valticei együttes a 19. században, a romantika időszakában kapta végső formáját. Az angolparkban egy sor romantikus építmény született, például az Apolló-templom, a három grácia empire stílusú temploma, és a határkastély az egykori morva-osztrák határon. 1996-ban a Lednice-Valticei együttes felkerült az UNESCO kulturális és természeti világörökségeinek listájára. (forrás: www.czechtourism.com/what-to-see/castles-chateaux/Lednice.aspx?lang=hu-HU) |
Cím: Valtice |
Látogathatósága: |
 2012:02:18 14:51:52 |
Kert alapadatai |
|
| Meglévő kert |
Kert azonosítója: | 1969 |
Kert neve: | Garden of the chateau Valtice |
Kert jelenlegi nagysága: | ha |
Ország: | Csehország |
Megye: | Dél-Morva kerület |
Település: | Valtice |
Utca: | |
Házszám: | |
Telefon: | |
Fax: | |
Email: | |
Honlap: | www.czechtourism.com/what-to-see/castles-chateaux/Lednice.aspx?lang=hu-HUhttp://http://http://http:// |
WGS84 szélességi koordináta: | 48.738857 |
WGS84 hosszúsági koordináta: | 16.754408 |
EOV X koordinata: | |
EOV Y koordinata: | |
Helyrajzi szám(ok): | |
Tulajdonos: | , , , , |
Kezelő(k), bérlő(k): | , , , , |
Használó: | , |
Jelenlegi használat módja: | |
Látogathatósága: | |
Nyitvatartas: | |
Éves látogatószám: | |
Kerttörténeti adatok |
|
Kert típusa: | Nincs megadva |
Kert stílusa: | |
Kert különlegessége: | |
Kert értéke, jelentősége: | nemzetközi jelentőségű |
Kert egykori nagysága: | ha |
Kert építési idejei: | -
|
Kert jelenlegi állapota: | |
Jelenlegi szerkezete: | |
Kerti objektumok állapota: | |
Növényzet állapota: | |
Archiv adat: | |
Régi vármegye: | |
Műemléki adatok: |
|
Műemlékvédelmi törzsszám: | |
Műemlékvédelem típusa: | |
Műemlékvédelmi határozat: | |
Épületek, építmények adatai |
|
Főépület leírása: | |
Főépület építési ideje: | |
Főépület állapota: | |
Főépület jelenlegi használat módja: | |
Melléképület lista: | |
Főépület stílusa: | |
Természetvédelmi adatok: |
|
Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | |
Természet (táj-)védelmi védettség száma: | |
Natura2000 terület száma: | |
Táji adottságok: |
|
Morfológia: | |
Vízrajz: | |
Növényföldrajz: | |
Talaj: | |
Klíma: | |
Külső látványkapcsolatok: | |
Tájkarakter neve: | |
Tájkarakter típusa: | |
| |
Egyéb: | |
| |
Kapcsolható személyek: | |
Bibliográfia: | |
| |
Ezt az oldalt szerkesztették: | Nagy Nikoletta, |
Utoljára módosította: | Nagy Nikoletta 2012-02-24 |
|