
A pataki kertkultúra nevezetes megőrzője, mely a régi iskolakertet és a Kossuth, illetve az Erdélyi kollégium parkját foglalja magába. A 7 hektáros park, mint "iskolakert" az országban egyedülálló. Ezekben az iskolakertekben eredetileg tanítás folyt, ezt a célt szolgálták a sétautak mentén kialakított padsorok. A park alapjai egyrészt az egykori iskolakertnek, másrészt a körülbelül 50 éves parképítésnek köszönhető. A növényanyag néhány különlegessége a legelső fásítások idejéből származó 3 magas kőris és 4 öreg hársfa. A park délkeleti peremén álló 5 hársfapéldányegyike Wágner János hársfamonográfus szerint a kislevelű és ezüstlevelű hársnak olyan fajhibridje, mely csak egyedül itt for-dul elő az országban. Egy másik ritka hársváltozat a Tilia cordata var. major. A tornatér túloldalán szintén az első telepítések idejéből származó 2 feketefenyő és magas kőris található. A Lorántffy szobortól induló sugárút mentén 2 feketedió és kocsánytalan tölgycsoport is a régi fűvészkert emlékét őrzi. Ezentúl a magas kőris egy szép "szomorú" változatú példánya, egy gledícsia csoport és egy 100 év körüli tiszafa is található itt. Ma is a korai juharból van a legtöbb. A Kossuth és Erdélyi kollégium parkját 1931-ben alapították. Gazdag dendrológiai gyűjteménye körülbelül 50 díszfát és cserjét mondhat magáénak. A parkot ma már 60 éves nagylevelű- és ezüsthársfasor szegélyezi. A park méltó környezetet ad a nemzet életében jelentős szerepet betöltő, Patakhoz kapcsolódó történelmi személyiségeket és itt tanulódiákokat megörökítő szobroknak. A nevezetes személyiségek: Lorántffy Zsuzsanna, Palóczi Horváth Mária és Simon, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Erdélyi János, Kazinczy Ferenc, Kazinczy Lajos, Kazinczy Gábor, Csokonai Vitéz Mihály, Tompa Mihály, Tóth Ede, Komáromi János, Móricz Zsigmond.
|
Cím: Sárospatak, Rákóczi u. 2. |
Látogathatósága: |
 2010:07:02 18:59:01 Tornacsarnok az Iskolakertben |
Kert alapadatai |
|
| Meglévő kert |
Kert azonosítója: | 931 |
Kert neve: | Iskolakert |
Kert jelenlegi nagysága: | 8 ha |
Ország: | Magyarország |
Megye: | Borsod-Abaúj-Zemplén |
Település: | Sárospatak |
Utca: | Rákóczi u. |
Házszám: | 2. |
Telefon: | n.a. |
Fax: | |
Email: | |
Honlap: | muemlekem.hu/muemlek?id=3105http://http://http://http:// |
WGS84 szélességi koordináta: | 48.325139 |
WGS84 hosszúsági koordináta: | 21.577318 |
EOV X koordinata: | |
EOV Y koordinata: | |
Helyrajzi szám(ok): | 1790 |
Tulajdonos: | n.a. , , , , |
Kezelő(k), bérlő(k): | n.a. , , , , |
Használó: | , |
Jelenlegi használat módja: | n.a. |
Látogathatósága: | |
Nyitvatartas: | |
Éves látogatószám: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
Kerttörténeti adatok |
|
Kert típusa: | Kastélykert, kúriakert |
Kert stílusa: | |
Kert különlegessége: | |
Kert értéke, jelentősége: | nemzetközi jelentőségű |
Kert egykori nagysága: | ha |
Kert építési idejei: | -
|
Kert jelenlegi állapota: | |
Jelenlegi szerkezete: | |
Kerti objektumok állapota: | |
Növényzet állapota: | |
Archiv adat: | |
Régi vármegye: | |
Műemléki adatok: |
|
Műemlékvédelmi törzsszám: | |
Műemlékvédelem típusa: | műemlék, műemléki terület |
Műemlékvédelmi határozat: | |
Épületek, építmények adatai |
|
Főépület leírása: | Tornacsarnok. Az iskolakertben szabadon álló, kereszt alaprajzú épület. Középső szárnya egyemeletes, szélső szárnyai földszintesek. Nyolctengelyes épület. Középütt nyíló bejárata felett egy fa erkély, mely fakonzolokon nyugszik. Az erkély fűrészelt fadíszítésekkel ellátott. Az épületen egyszerű fakeretes ablakok láthatóak. A tető alatt téglából kirakott fogazott díszítés. Nyeregtetős, bádogfedésű épület. Alapterülete 220 négyzetméter. |
Főépület építési ideje: | 1910 körül |
Főépület állapota: | kielégítő |
Főépület jelenlegi használat módja: | |
Melléképület lista: | |
Főépület stílusa: | |
Természetvédelmi adatok: |
|
Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | helyi védettségű terület |
Természet (táj-)védelmi védettség száma: | 132/1981.(VII.28.)sz.VB.hat. |
Natura2000 terület száma: | |
Táji adottságok: |
|
Morfológia: | |
Vízrajz: | |
Növényföldrajz: | |
Talaj: | |
Klíma: | |
Külső látványkapcsolatok: | |
Tájkarakter neve: | |
Tájkarakter típusa: | |
| |
Egyéb: | 2 |
| |
Kapcsolható személyek: | |
Bibliográfia: | |
| |
Ezt az oldalt szerkesztették: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Utoljára módosította: | Nagy Nikoletta 2010-08-02 |
|