
A Kőkapun található Károlyi kastély története szorosan összekapcsolódik az építtető Károlyi család történetével. Károlyi László királyi adományként jutott a füzéri várhoz és a hozzá tartozó javakhoz 1686-ban. A füzéri vár mellett további 14 település került a család birtokába. A térségben erdőgazdálkodással foglalkozó család előbb fűrészmalmot épít, majd 1888-ban megépíti a mai Magyarország legrégibb erdei kisvasútját. A pálházai fűrészmalom és kőkapui kastély között közlekedő kisvasút eleinte a Kemence-patak völgyében található erdővagyon kiaknázását szolgálta, a személyforgalom csak jóval később, 1958-ban indult meg.
A Károlyi vadászkastély az 1880-as években épült, míg az un. Alsó épületet 1902-ben építették svájci mintára. A Kemence-patak vizéből felduzzasztott tó előterében álló, sziklaszirtre épült kastély jellegzetes fatornyokkal és a völgyre néző panorámás erkélyekkel rendelkezik. A kastély alatti 37 m hosszú alagutat 1903-ban építették meg, mely a szomszédos völgyek bejáratáig hosszabbította meg a kisvasút vonalát. A kastély egyik érdekessége a társalgóban található kandalló előtti burkolatból induló titkos ajtó, mely ma is az alatta lévő szoba szekrényébe vezet. A kastély toronyszobájából csodálatos kilátás nyílik a patakvölgy mindkét irányába. A szalonját kandalló és különféle trófeák díszítik.
A kastély jelenleg magántulajdonban van és kastélyszállóként üzemel, jelenleg 5 lakosztálya áll a vendégek rendelkezésére. A kastély alatt lévő egykori alsó épületben egy 22 szobás hotel lett kialakítva. |
Cím: Pálháza (Kőkapu) |
Látogathatósága: |
 2008:05:02 11:53:16 |
Kert alapadatai |
|
| Meglévő kert |
Kert azonosítója: | 821 |
Kert neve: | Kert |
Kert jelenlegi nagysága: | ha |
Ország: | Magyarország |
Megye: | Borsod-Abaúj-Zemplén |
Település: | Pálháza (Kőkapu) |
Utca: | |
Házszám: | |
Telefon: | |
Fax: | |
Email: | |
Honlap: | www.kastelyutak.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=151&Itemid=434http://http://http://http://http://http:// |
WGS84 szélességi koordináta: | 48.426723 |
WGS84 hosszúsági koordináta: | 21.440334 |
EOV X koordinata: | |
EOV Y koordinata: | |
Helyrajzi szám(ok): | |
Tulajdonos: | , , , , , , |
Kezelő(k), bérlő(k): | , , , , , , |
Használó: | , |
Jelenlegi használat módja: | |
Látogathatósága: | |
Nyitvatartas: | |
Éves látogatószám: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
Kerttörténeti adatok |
|
Kert típusa: | Kastélykert, kúriakert |
Kert stílusa: | |
Kert különlegessége: | |
Kert értéke, jelentősége: | települési jelentőségű |
Kert egykori nagysága: | ha |
Kert építési idejei: |
|
Kert jelenlegi állapota: | |
Jelenlegi szerkezete: | |
Kerti objektumok állapota: | |
Növényzet állapota: | |
Archiv adat: | |
Régi vármegye: | |
Műemléki adatok: |
|
Műemlékvédelmi törzsszám: | |
Műemlékvédelem típusa: | |
Műemlékvédelmi határozat: | |
Épületek, építmények adatai |
|
Főépület leírása: | |
Főépület építési ideje: | |
Főépület állapota: | |
Főépület jelenlegi használat módja: | |
Melléképület lista: | |
Főépület stílusa: | |
Természetvédelmi adatok: |
|
Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | |
Természet (táj-)védelmi védettség száma: | |
Natura2000 terület száma: | |
Táji adottságok: |
|
Morfológia: | |
Vízrajz: | |
Növényföldrajz: | |
Talaj: | |
Klíma: | |
Külső látványkapcsolatok: | |
Tájkarakter neve: | |
Tájkarakter típusa: | |
| |
Egyéb: | |
| |
Kapcsolható személyek: | |
Bibliográfia: | |
| |
Ezt az oldalt szerkesztették: | kollanyi5, |
Utoljára módosította: | kollanyi5 2009-09-17 |
|