
A katolikus templom közelében szabadon álló, részben alápincézett, földszintes, közel négyzetes alaprajzú, cserépfedésű sátortetős épület, keleti oldalán timpanonnal lezárt portikusszal. A portikusz négyzetes talapzaton nyugvó oszlopai kör keresztmetszetűek, fejezetük korinthoszi jellegű. A lábazatot az oszloptörzstől, illetve a fejezeteket az épületen körbefutó, modern tagozatú főpárkánytól keskeny, tagozott párkányok választják el. A lapos háromszög alakú timpanon széleit vakolt sáv követi, a háromszögmezőben a Körtvélyessy család címere látható. A timpanon csúcsán akrotérionként félköríves elrendezésű levélköteg van elhelyezve. A portikusz mögötti homlokzat öttengelyes, a tengelyekben két-két álló téglalap alakú ablak (alattuk egy-egy fekvő téglalap formájú pinceablak), közöttük pedig egy félköríves záradékú ajtó áll. Az ablakok széleit pilaszterszerűen kiképzett függőleges vakolatsávok követik. Többszörösen tagolt fejezetükre profilozott, félköríves vakolatdísz támaszkodik. Az ajtó keretezés nélküli. Az épületen kőlap lábazat fut körbe. A déli homlokzat négytengelyes. A tengelyekben a nyugati oldal ablakainak megfelelő formájú ablakok állnak, a nyugatról számított második kivételével, ahol álló téglalap formájú modern ajtó áll, azonban mivel ezt egy ablak helyén alakították ki, keretezése megegyezik azokéval. Az ablakok közül csak a nyugati alatt van pinceablak. A nyugati homlokzat a pinceablakok kivételével mindenben megegyezik a keleti oldallal, azonban itt a bejárat előtt modern előépítmény és terasz áll. A háromtengelyes északi homlokzat két szélső tengelyében egy-egy kettős ablak, a középsőben egy szimpla ablak áll, ezek keretezése azonos a többi ablakéval. (Forrás: muemlekem.hu)
Jelenleg (2010) az Oremus Pincészet használja az épületet. |
Cím: Tolcsva, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 45. |
Látogathatósága: nem látogatható |
 2010:07:05 18:10:09 |
Kert alapadatai |
|
| Meglévő kert |
Kert azonosítója: | 2217 |
Kert neve: | Kurucz-kastély |
Kert jelenlegi nagysága: | ha |
Ország: | Magyarország |
Megye: | Borsod-Abaúj-Zemplén |
Település: | Tolcsva |
Utca: | Bajcsy-Zsilinszky Endre u. |
Házszám: | 45. |
Telefon: | |
Fax: | |
Email: | |
Honlap: | muemlekem.hu/muemlek?id=3279http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http:// |
WGS84 szélességi koordináta: | 48.283330 |
WGS84 hosszúsági koordináta: | 21.450000 |
EOV X koordinata: | |
EOV Y koordinata: | |
Helyrajzi szám(ok): | 38 |
Tulajdonos: | Oremus Pincészet, , , , , , , , , , , , |
Kezelő(k), bérlő(k): | , , , , , , , , , , , , |
Használó: | Oremus Pincészet, |
Jelenlegi használat módja: | iroda, pincészet |
Látogathatósága: | nem látogatható |
Nyitvatartas: | |
Éves látogatószám: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
Kerttörténeti adatok |
|
Kert típusa: | Kastélykert, kúriakert |
Kert stílusa: | |
Kert különlegessége: | |
Kert értéke, jelentősége: | települési jelentőségű |
Kert egykori nagysága: | ha |
Kert építési idejei: |
|
Kert jelenlegi állapota: | |
Jelenlegi szerkezete: | |
Kerti objektumok állapota: | |
Növényzet állapota: | |
Archiv adat: | |
Régi vármegye: | |
Műemléki adatok: |
|
Műemlékvédelmi törzsszám: | 9103 |
Műemlékvédelem típusa: | Műemléki védelem |
Műemlékvédelmi határozat: | |
Épületek, építmények adatai |
|
Főépület leírása: | Volt Kurucz-kastély, 19. sz. A katolikus templom közelében szabadon álló, részben alápincézett, földszintes, közel négyzetes alaprajzú, cserépfedésű sátortetős épület, keleti oldalán timpanonnal lezárt portikusszal. A portikusz négyzetes talapzaton nyugvó oszlopai kör keresztmetszetűek, fejezetük korinthoszi jellegű. A lábazatot az oszloptörzstől, illetve a fejezeteket az épületen körbefutó, modern tagozatú főpárkánytól keskeny, tagozott párkányok választják el. A lapos háromszög alakú timpanon széleit vakolt sáv követi, a háromszögmezőben a Körtvélyessy család címere látható. A timpanon csúcsán akrotérionként félköríves elrendezésű levélköteg van elhelyezve. A portikusz mögötti homlokzat öttengelyes, a tengelyekben két-két álló téglalap alakú ablak (alattuk egy-egy fekvő téglalap formájú pinceablak), közöttük pedig egy félköríves záradékú ajtó áll. Az ablakok széleit pilaszterszerűen kiképzett függőleges vakolatsávok követik. Többszörösen tagolt fejezetükre profilozott, félköríves vakolatdísz támaszkodik. Az ajtó keretezés nélküli. Az épületen kőlap lábazat fut körbe. A déli homlokzat négytengelyes. A tengelyekben a nyugati oldal ablakainak megfelelő formájú ablakok állnak, a nyugatról számított második kivételével, ahol álló téglalap formájú modern ajtó áll, azonban mivel ezt egy ablak helyén alakították ki, keretezése megegyezik azokéval. Az ablakok közül csak a nyugati alatt van pinceablak. A nyugati homlokzat a pinceablakok kivételével mindenben megegyezik a keleti oldallal, azonban itt a bejárat előtt modern előépítmény és terasz áll. A háromtengelyes északi homlokzat két szélső tengelyében egy-egy kettős ablak, a középsőben egy szimpla ablak áll, ezek keretezése azonos a többi ablakéval. |
Főépület építési ideje: | 19. sz. |
Főépület állapota: | felújított, szép |
Főépület jelenlegi használat módja: | iroda, pincészet |
Melléképület lista: | |
Főépület stílusa: | |
Természetvédelmi adatok: |
|
Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | |
Természet (táj-)védelmi védettség száma: | |
Natura2000 terület száma: | |
Táji adottságok: |
|
Morfológia: | |
Vízrajz: | |
Növényföldrajz: | |
Talaj: | |
Klíma: | |
Külső látványkapcsolatok: | |
Tájkarakter neve: | |
Tájkarakter típusa: | |
| |
Egyéb: | |
| |
Kapcsolható személyek: | |
Bibliográfia: | |
| |
Ezt az oldalt szerkesztették: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Utoljára módosította: | Nagy Nikoletta 2010-10-25 |
|