
A volt Almássy-kastély megmaradt parkfáinak legértékesebb egyedei védettek. Ezek a kastélyhoz vezető utat szegélyező hársfák és az egykori parkot átvágó Széchenyi út szélén lévő idős kocsányos tölgyek. Harruckern János György 1723-ban kapta meg a gyulai uradalmat, s az akkori huszárvár területén kastélyt építtetett, az ő nevéhez fűződik a szlovákok, románok és svábok Békés megyébe telepítése. A 18. században az új földesúr, báró Harruckern János György a várban serfőzőt és pálinkaházat rendezett be, cselédlakásokat épített és helyreállítatta a várbörtönt. Fia, Harruckern Ferenc a huszárvár kaputornyát, melyen át a kastélyba bejárat vezet, barokk stílusú átalakítással felújíttatta, emeletesre építette át, rajta órát helyeztek el és párnatagos toronysisakkal fedték le. A kastély bővítésére, Franz Anton Hillebrant, kamarai főépítész 1761-62-ben tervet készített, de ez nem valósult meg. A kastély 1795-ben leégett. Wenckheim Józsefné 1798-ban az előző helyére felépítette az új kastélyt.

Ennek központi részét kápolna foglalta el. 1801-ben ez a kastély is a tűzvész áldozata lett. Az 1801-es nagy gyulai tűzvész után, amely szinte az egész várost elpusztította, gróf Wenckheim Ferenc hívására Gyulára került Id. Czigler Antal a leégett urasági kastély megújítására. Ettől fogva, mint urasági építőmester 60 éven át állott a Wenckheim család szolgálatában! Wenckheim Ferenc az új copf stílusú kastélyát a gyulai Czigler Antallal építtette meg 1803-ban. A volt kaputorony már akkor összeépült a kastéllyal, ennek az átépített toronynak a mását építették meg a kastély keIeti oldalán. Almásy Dénes az épületet felújíttatta 1888-ban, majd 1902-ben az oldalszárnyakat emeletesre építtette Sztraill Ferenc építésszel. A kastélyban kastélyszínház is volt!

|
Cím: Gyula, n.a. |
Látogathatósága: |
 http://www.bekes-archiv.hu/cgi-bin/db/kep/mutat.cgi?kod=996 |
Kert alapadatai |
|
| Meglévő kert |
Kert azonosítója: | 432 |
Kert neve: | Harruckern-Almássy-Wenckheim-Óvári kastélykert |
Kert jelenlegi nagysága: | 1 ha |
Ország: | Magyarország |
Megye: | Békés |
Település: | Gyula |
Utca: | n.a. |
Házszám: | |
Telefon: | n.a. |
Fax: | |
Email: | |
Honlap: | www.wenckheim.hu/gyula.htmhttp://http://http://http:// |
WGS84 szélességi koordináta: | 46.644369 |
WGS84 hosszúsági koordináta: | 21.284637 |
EOV X koordinata: | |
EOV Y koordinata: | |
Helyrajzi szám(ok): | |
Tulajdonos: | n.a. , , , , |
Kezelő(k), bérlő(k): | n.a. , , , , |
Használó: | , |
Jelenlegi használat módja: | n.a. |
Látogathatósága: | |
Nyitvatartas: | |
Éves látogatószám: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
Kerttörténeti adatok |
|
Kert típusa: | Kastélykert, kúriakert |
Kert stílusa: | |
Kert különlegessége: | |
Kert értéke, jelentősége: | országos jelentőségű |
Kert egykori nagysága: | ha |
Kert építési idejei: | -
|
Kert jelenlegi állapota: | |
Jelenlegi szerkezete: | |
Kerti objektumok állapota: | |
Növényzet állapota: | |
Archiv adat: | |
Régi vármegye: | |
Műemléki adatok: |
|
Műemlékvédelmi törzsszám: | 727 |
Műemlékvédelem típusa: | műemléki környezet, műemléki terület |
Műemlékvédelmi határozat: | |
Épületek, építmények adatai |
|
Főépület leírása: | |
Főépület építési ideje: | |
Főépület állapota: | |
Főépület jelenlegi használat módja: | |
Melléképület lista: | |
Főépület stílusa: | |
Természetvédelmi adatok: |
|
Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | helyi védettségű terület |
Természet (táj-)védelmi védettség száma: | 2/1989. (VI.22.) Tr. |
Natura2000 terület száma: | |
Táji adottságok: |
|
Morfológia: | |
Vízrajz: | |
Növényföldrajz: | |
Talaj: | |
Klíma: | |
Külső látványkapcsolatok: | |
Tájkarakter neve: | |
Tájkarakter típusa: | |
| |
Egyéb: | |
| |
Kapcsolható személyek: | |
Bibliográfia: | |
| |
Ezt az oldalt szerkesztették: | kollanyi5, |
Utoljára módosította: | kollanyi5 2009-05-16 |
|