
Az 1700-as évek végén több régi család (Paksy, Daróczy) leszármazottjai kerültek Szentandrásra, mint az uradalom örökösei. Ezek között volt a Szentkatolnai Cseh család, aki az erdélyi Csik vármegyében lévő Szentkatolnán lakott (innen származnak nemesi előneveik is). Szentandráson birtokrészt örököltek és az 1800-as évek első éveiben építették fel a ma is fennálló - a lakosság által Czitó kastélynak nevezett - épületet.
Az 1700-as években több régi család (Paksy, Daróczy) leszármazottjai kerültek Szentandrásra, mint az uradalom örökösei, ezek között volt a szentkátolnai Cseh család is, akik az erdélyi Csík vármegyében lévő Szentkátolnán laktak, innen a
nemesi előnevük is. Szentandráson birtokrészt örököltek és az 1800-as évek első éveiben, építették a ma is fennálló épületet, melyet a lakosság utolsó tulajdonosáról Czitó kastélynak nevez. Első tulajdonosa 1805 körül Cseh László, később Cseh Ferenc, majd beházasodás útján habrovnoki és lukácsi Hutiray László lett a kúria
tulajdonosa. 1898. november 15.-én is változott a tulajdonos, amikor Czitó Sándor Dávid katonatiszt, tábornok nősült be a Hutiray családba, mivel ő volt az utolsó tulajdonosa, az elnevezés megmaradt. A második világháború után gabona-raktár, később a Termelőszövetkezet irodaháza, jelenleg építőipari magánvállalkozásnak ad helyet. |
Cím: Békésszentandrás |
| Látogathatósága: |
| Kert alapadatai |
|
| | Meglévő kert |
| Kert azonosítója: | 135 |
| Kert neve: | Cseh-Hutiray-Czitó kúria és kertje |
| Kert jelenlegi nagysága: | ha |
| Ország: | Magyarország |
| Megye: | Békés |
| Település: | Békésszentandrás |
| Utca: | |
| Házszám: | |
| Telefon: | |
| Fax: | |
| Email: | |
| Honlap: | www.bekesszentandras.hu/turizmus_epuletek.htm#http://http://http://http://http://http:// |
| WGS84 szélességi koordináta: | 46.867209 |
| WGS84 hosszúsági koordináta: | 20.488154 |
| EOV X koordinata: | |
| EOV Y koordinata: | |
| Helyrajzi szám(ok): | |
| Tulajdonos: | , , , , , , |
| Kezelő(k), bérlő(k): | , , , , , , |
| Használó: | , |
| Jelenlegi használat módja: | |
| Látogathatósága: | |
| Nyitvatartas: | |
| Éves látogatószám: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
| Kerttörténeti adatok |
|
| Kert típusa: | Kastélykert, kúriakert |
| Kert stílusa: | |
| Kert különlegessége: | |
| Kert értéke, jelentősége: | települési jelentőségű |
| Kert egykori nagysága: | ha |
| Kert építési idejei: |
|
| Kert jelenlegi állapota: | |
| Jelenlegi szerkezete: | |
| Kerti objektumok állapota: | |
| Növényzet állapota: | |
| Archiv adat: | |
| Régi vármegye: | |
| Műemléki adatok: |
|
| Műemlékvédelmi törzsszám: | |
| Műemlékvédelem típusa: | |
| Műemlékvédelmi határozat: | |
| Épületek, építmények adatai |
|
| Főépület leírása: | |
| Főépület építési ideje: | |
| Főépület állapota: | |
| Főépület jelenlegi használat módja: | |
| Melléképület lista: | |
| Főépület stílusa: | |
| Természetvédelmi adatok: |
|
| Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | |
| Természet (táj-)védelmi védettség száma: | |
| Natura2000 terület száma: | |
| Táji adottságok: |
|
| Morfológia: | |
| Vízrajz: | |
| Növényföldrajz: | |
| Talaj: | |
| Klíma: | |
| Külső látványkapcsolatok: | |
| Tájkarakter neve: | |
| Tájkarakter típusa: | |
| | |
| Egyéb: | |
| | |
| Kapcsolható személyek: | |
| Bibliográfia: | |
| |
| Ezt az oldalt szerkesztették: | kollanyi5, |
| Utoljára módosította: | kollanyi5 2009-03-26 |
|