A településtől K-re, a Vasboldogasszony felé vezető út mellett álló, négy saroktornyos, négy és háromszintes szárnyakból álló épület. A kastély É-i oldalát a saroktornyok külső vonalában kerítésfal zárja le, melyben kapu nyílik. Az épületszárnyak nyeregtetősek, a saroktornyok sátortetősek. A D-i és Ny-i szárnyak udvari homlokzatain újonnan beüvegezett, árkádos folyosók húzódnak. Egytraktusos, oldalfolyosós elrendezésű, az első és második szint részben boltozott. A mocsaras területen a 13. században épült favár helyén Egervári László horvát–szalvón–dalmát bán építtette a várat 1476–1490 között. Nádasdy Ferenc állíttatta helyre az 1540-es években. Mai formáját az 1560-as években nyerte, amikor Nádasdy Kristóf négy oldalról zárt, sarokbástyás, olasz rend-szerű, reneszánsz várrá építtette. 1671-ben Széchényi György kalocsai érsek szerezte meg. 1712 körül Széchényi Zsigmond kastéllyá alakíttatta, az É-i szárnyat lebontatva, U alaprajzúvá téve az épületet, második emelettel bővíttette a megmaradó három szár-nyat, valamint az udvari homlokzatok elé árkádos folyosót építtetett. A K-i szárnyban fia, Széchényi Ignác 1758-ban kápolnát építtetett. 1873-ban a Solymossy család birto-kába került. Jelenleg szálloda. A várkastély műemléki környezetének határa az óramutató járásával megegyező irány-ban: É-on a 7424. hrsz. számú közúton túl, a 082. hrsz.-ú földrészlet D-i része, a 042/3. hrsz.-ú D-i telek határának Ny-i irányú meghosszabbításáig, K-en a Sárvíz-patak, D-en a 042/8. hrsz.-ú földrészlet, Ny-on a 081. és a 069. hrsz.-ú árok. |
Cím: Egervár, Vár út 15. |
| Látogathatósága: szabadon |
 2006:06:30 10:22:11 |
| Kert alapadatai |
|
| | Meglévő kert |
| Kert azonosítója: | 317 |
| Kert neve: | Széchenyi-Solymosi várkastély és kertje |
| Kert jelenlegi nagysága: | ha |
| Ország: | Magyarország |
| Megye: | Zala |
| Település: | Egervár |
| Utca: | Vár út |
| Házszám: | 15. |
| Telefon: | |
| Fax: | |
| Email: | |
| Honlap: | wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=Várkastély_(Egervár)http://http://http://http://muemlekem.hu/muemlek?id=10807http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1008http:// |
| WGS84 szélességi koordináta: | 46.938704 |
| WGS84 hosszúsági koordináta: | 16.862147 |
| EOV X koordinata: | |
| EOV Y koordinata: | |
| Helyrajzi szám(ok): | 073 |
| Tulajdonos: | , , , , |
| Kezelő(k), bérlő(k): | , , , , |
| Használó: | , |
| Jelenlegi használat módja: | szálloda |
| Látogathatósága: | szabadon |
| Nyitvatartas: | |
| Éves látogatószám: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
| Kerttörténeti adatok |
|
| Kert típusa: | Kastélykert, kúriakert |
| Kert stílusa: | középkori, reneszánsz kert |
| Kert különlegessége: | |
| Kert értéke, jelentősége: | térségi jelentőségű |
| Kert egykori nagysága: | ha |
| Kert építési idejei: | -
|
| Kert jelenlegi állapota: | |
| Jelenlegi szerkezete: | |
| Kerti objektumok állapota: | |
| Növényzet állapota: | |
| Archiv adat: | |
| Régi vármegye: | |
| Műemléki adatok: |
|
| Műemlékvédelmi törzsszám: | 6671,6 |
| Műemlékvédelem típusa: | műemlék, műemléki környezet |
| Műemlékvédelmi határozat: | |
| Épületek, építmények adatai |
|
| Főépület leírása: | A településtől K-re, a Vasboldogasszony felé vezető út mellett álló, négy saroktornyos, négy és háromszintes szárnyakból álló épület. A kastély É-i oldalát a saroktornyok külső vonalában kerítésfal zárja le, melyben kapu nyílik. Az épületszárnyak nyeregtetősek, a saroktornyok sátortetősek. A D-i és Ny-i szárnyak udvari homlokzatai előtt újonnan beüvegezett árkádos folyosók húzódnak. Egytraktusos, oldalfolyosós elrendezésű, a földszint és a második szint részben boltozott. A mocsaras területen a 13. században épült favár helyén Egervári László horvát-szalvón-dalmát bán építtette a várat 1476-1490 között. Nádasdy Ferenc állíttatta helyre az 1540-es években. Mai formáját az 1560-as években nyerte, amikor Nádasdy Kristóf négy oldalról zárt, sarokbástyás, olasz rendszerű, reneszánsz várrá építtette. 1671-ben Széchényi György kalocsai érsek szerezte meg. 1712 körül Széchényi Zsigmond kastéllyá alakíttatta. Az É-i szárnyat lebontatva, U alaprajzúvá téve az épületet, második emelettel bővíttette a megmaradó hármat, valamint az udvari homlokzatok elé árkádos folyosót építtetett. A K-i szárnyban fia, Széchényi Ignác 1758-ban kápolnát építtetett. 1873-ban a Solymossy család birtokába került. Jelenleg szálloda. |
| Főépület építési ideje: | 1560 körül |
| Főépület állapota: | felújított |
| Főépület jelenlegi használat módja: | szálloda |
| Melléképület lista: | |
| Főépület stílusa: | reneszánsz |
| Természetvédelmi adatok: |
|
| Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | |
| Természet (táj-)védelmi védettség száma: | |
| Natura2000 terület száma: | |
| Táji adottságok: |
|
| Morfológia: | |
| Vízrajz: | |
| Növényföldrajz: | |
| Talaj: | |
| Klíma: | |
| Külső látványkapcsolatok: | |
| Tájkarakter neve: | |
| Tájkarakter típusa: | |
| | |
| Egyéb: | |
| | |
| Kapcsolható személyek: | |
| Bibliográfia: | |
| |
| Ezt az oldalt szerkesztették: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
| Utoljára módosította: | Nagy Nikoletta 2010-08-12 |
|