A Magyarország leggazdagabb, legjobban adatolt gyűjteményes kertjének (13.000 taxon) otthont adó 29 hektáros tájképi kertet a Géczi család alapította meglévő udvarháza körül, a XVIII. sz. végén. Első írásos említése kertként 1827-ből való. A második katonai felmérés 1842-es térképén már nagyjából a mai kert kiterjedése és szerkezete látható A kert nagyarányú fejlesztésen esett át az 1870-es években az új tulajdonos Vigyázó Sándor által felkért Jámbor Vilmos irányította kertépítő munkákkal. A korábbi korok kompozíciós elemeinek alkalmazásával (vízesésrendszer, tó, műrom, vízimalom, sziget) és a XIX. század második felére jellemző növényfajok és dendrológiai ritkaságok telepítésével törekedtek a teljes természetességet adó tájképi, kertészeti szépség megalkotására. A sík, homokos vidéken, ökrösszekereken odaszállított kövekből építettek hegyet, amiről vízesés zuhogott alá a tóba, mikroklímát teremtve. A nagy kövek, fenyőfák a magashegyek hangulatát idézik. Épült a patak fölé vízimalom nem messze tőle vízesés zúg alá. Van a kertben gótikus stílusú műrom, a tóban sziget, hidak, díszkapu, sok-sok különleges fa, festőien elrendezve. A Vigyázó család eklektikus stílusban épült (28 szobás) kastélyát az 1930-as években lebontották, helyén ma a Debreczeny-féle udvarház áll. A Vigyázó család 1928-ban egész vagyonát (beleértve a vácrátóti birtokot) végrendeletileg a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. Az üvegházak, a rendszertani, dendrológiai, évelő és sziklakerti gyűjtemény különleges növények sokaságát kínálják a látogatóknak. Országos jelentőségű természetvédelmi terület, kerttörténeti műemlék, amely egyaránt szolgálja az ismeretterjesztés és a tudományos kutatás céljait.