A bánhalmai kastély magja feltehetően fiuk, (V.) János gróf számára épült fel 1900 körül, a kápolna vasrácsán az 1901-es évszám és az NJ monogram ma is látható. Egy 1900-ban feladott - mellékelten közölt - archív képeslap tanúsága szerint a kastély ekkori formájában a mainál jóval egyszerűbb kialakítású, historizáló stílusú épület volt. Szintén egy archív képeslap feladási dátuma alapján tudjuk, hogy a kastélyt 1908 előtt átalakították, ekkor kapta ma is látható gazdag neobarokk architektúráját. A II. világháború után államosították az épületet, majd egy részében kultúrházat, mozit és általános iskolát helyeztek el, másik részében pedig az 1949-ben megalakult Bánhalmai Állami Gazdaság irodáit alakították ki. Később az átszervezések révén az egész épület a Közép-tiszai Állami Gazdaság tulajdonába került, 1994-től pedig a Közép-tiszai Mezőgazdasági Rt. tulajdonát képezi a kastély. Az irodák az 1990-es években kiköltöztek az egykori rezidenciából, amely napjainkban üresen áll. A kastélypark egy része - elvadult állapotban -ma is megvan. http://www.kastelyok-utazas.hu |
Cím: Kenderes (Bánhalma) |
Látogathatósága: |
Kert alapadatai |
|
| Meglévő kert |
Kert azonosítója: | 2269 |
Kert neve: | Nemes-Piret-Bihain-kastély |
Kert jelenlegi nagysága: | ha |
Ország: | Magyarország |
Megye: | Jász-Nagykun-Szolnok |
Település: | Kenderes (Bánhalma) |
Utca: | |
Házszám: | |
Telefon: | |
Fax: | |
Email: | |
Honlap: | www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=426&kId=426http://http://http://http:// |
WGS84 szélességi koordináta: | 47.310111 |
WGS84 hosszúsági koordináta: | 20.620565 |
EOV X koordinata: | |
EOV Y koordinata: | |
Helyrajzi szám(ok): | |
Tulajdonos: | , , , , |
Kezelő(k), bérlő(k): | , , , , |
Használó: | , |
Jelenlegi használat módja: | |
Látogathatósága: | |
Nyitvatartas: | |
Éves látogatószám: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
Kerttörténeti adatok |
|
Kert típusa: | Kastélykert, kúriakert |
Kert stílusa: | |
Kert különlegessége: | |
Kert értéke, jelentősége: | települési jelentőségű |
Kert egykori nagysága: | ha |
Kert építési idejei: |
|
Kert jelenlegi állapota: | |
Jelenlegi szerkezete: | |
Kerti objektumok állapota: | |
Növényzet állapota: | |
Archiv adat: | |
Régi vármegye: | |
Műemléki adatok: |
|
Műemlékvédelmi törzsszám: | |
Műemlékvédelem típusa: | |
Műemlékvédelmi határozat: | |
Épületek, építmények adatai |
|
Főépület leírása: | |
Főépület építési ideje: | |
Főépület állapota: | |
Főépület jelenlegi használat módja: | |
Melléképület lista: | |
Főépület stílusa: | |
Természetvédelmi adatok: |
|
Természet (táj-)védelmi védettség típusa: | |
Természet (táj-)védelmi védettség száma: | |
Natura2000 terület száma: | |
Táji adottságok: |
|
Morfológia: | |
Vízrajz: | |
Növényföldrajz: | |
Talaj: | |
Klíma: | |
Külső látványkapcsolatok: | |
Tájkarakter neve: | |
Tájkarakter típusa: | |
| |
Egyéb: | |
| |
Kapcsolható személyek: | |
Bibliográfia: | |
| |
Ezt az oldalt szerkesztették: | kollanyi5, |
Utoljára módosította: | kollanyi5 2009-04-12 |
|