Különös értéket képvisel a település külterületén, a mintegy három kilométerre fekvő Füstpusztán, az egykori Des Echerolles-család kastélya (mai nevén; Füsti-kastély).
A hozzátartozó parkban áll egy védett kocsányos tölgy, amely a ma vadászházként üzemelő kastély mellett magasodik. Törzse 550 centiméter kerületű (megmértem), magassága húsz-huszonkét méter, a lombkorona átmérője harminc-harmincöt méter. A ma is egészséges fa, méretei és kora alapján, a térség különleges és féltett természeti értéke, az egykori erdők utolsó képviselője.
A kastélyhoz harmonikusan illeszkedő védett fa, és környezet, az egykori angol tájképi stílusban kialakított parkra emlékeztet ma is. A ma már csak nyomaiban felismerhető erdő képezte az alapját annak az angol tájképi stílusban kétszázötven-háromszáz évvel ezelőtt létesített egykori parknak, ahol az idős fa mint a régi idők megmaradt tanúja áll ma is.
-------------------------------------------
Nagyrábé félúton Berettyóújfalu és Püspökladány között található. Földrajzi környezetét az a Nagysárrétnek nevezett táj alkotja, amely a XIX. század közepéig - amíg a vízszabályozások a mocsarakat nem szárították ki és vizét a Berettyó ásott medrébe nem vezették el - mocsár, ingovány és nádtenger volt. Nagyrábé hosszan elnyúló település, melyen kelet-nyugati irányban a 4213-as összekötő út halad keresztül. A község központjában álló zsindelyfedelű református templom védett műemlék jellegű épület. A füstitanyai kocsányos tölgy az egykori Echerolles Gilbert kastélyhoz tartozó parkban található. A község központja felől Bihartorda felé haladva a benzinkút mellett jobbra kell letérni az úgynevezett Füsti útra. A végig szilárd burkolatú út végén körülbelül 4000 m-re található a ma fogadóként üzemelő egykori kastély és az épület mellett álló védett fa. A ma már csak nyomaiban felismerhető erdő képezte alapját az angol tájképi stílusban kialakított egykori parknak. A parkot körülbelül 250-300 évvel ezelőtt létesítették. Az idős, körülbelül 250 éves fa feltehetően a régi erdők megmaradt tanúja. Törzse mintegy 480 cm kerületű, magassága 20-22 méter, a lombkorona átmérője 30-35 méter. Az egészséges fa - méretei és kora alapján - a térségben különlegesség. |
Address: Nagyrábé (Füstpuszta) |
Přístupnost veřejnosti: |
2010:05:09 17:23:14 |
Záznamový arch zahrady |
|
| |
Identifikační číslo zahrady: | 2221 |
Název zahrady: | Des Echerolles-kastély, (Füsti-kastély) |
Současná rozloha zahrady: | ha |
Stát: | Hungary |
Kraj: | Hajdú-Bihar |
Obec: | Nagyrábé (Füstpuszta) |
Ulice: | |
Číslo objektu: | |
Telefón: | |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | www.geocaching.hu/caches.geo?id=2140http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http:// |
WGS84 zeměpisná ąířka: | 47.189435 |
WGS84 zeměpisná délka: | 21.378407 |
S-JTSK souřadnice X: | |
S-JTSK souřadnice Y: | |
Záznam o vlastnictví: | |
Owner: | , , , , , , , , , , , , , , |
Správce, nájemník: | , , , , , , , , , , , , , , |
Uľivatel: | , |
Současný způsob vyuľívání: | vadászkastély |
Přístupnost veřejnosti: | |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Historické údaje o zahradě |
|
Type: | |
Styl, charakter: | Anglická přírodně-krajinářská zahrada |
Zvláątní hodnota: | |
Význam: | local importance |
Původní rozloha zahrady: | ha |
Rok zaloľení zahrady: |
|
Současný stav zahrady: | gondozott |
Současná struktura zahrady: | |
: | |
Stav rostlin: | jó/gondozott |
Plány: | |
Název historického regionu: | |
Údaje o historické památce: |
|
Číslo historické památky: | |
Kategorie historické památky: | |
Vyhláąení historické památky: | |
Popis stavebních objektů |
|
Popis hlavní stavby: | |
Období výstavby hlavní stavby: | |
Stav hlavní stavby: | jó |
Současné vyuľití hlavní stavby: | vadászkastély |
Seznam daląích staveb: | |
Styl hlavní stavby: | |
Údaje o ochraně přírody: |
|
Kategorie zvláątě chráněného území: | helyi védettségű terület |
Kód ochrany přírody: | |
Kód území NATURA 2000: | |
Údaje o krajině: |
|
Reliéf: | |
Vodní reľim: | |
Biogeografické údaje: | |
Půdy: | |
Klima: | |
Vizuální vazby: | |
Název oblasti krajinného rázu: | |
Typ krajinného rázu: | |
| |
Daląí: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2010-06-29 |
|