Feltehetően Rimanóczy Antal volt az építtetője 1739-ben a gyülevizi kastélynak. A Rimanóczyak Gyülevizen kihalván mintegy másfél évtizeden át a Pejachevichek bírták a kastélyt, címerük ekkor került a kastély egykori főbejárata feletti homlokzatra. Rövid birtoklás után a Jankovichok kezére kerül a kastély és az egész falu. Az egyemeletes főépület parkban áll, tőle északkeletre két hajdani földszintes, ma emeletes "őrségépület". Távolabbi környezete, az egykori majorság a XX. században majdnem teljesen átépült. A művészettörténészek szerint Európa legszebb barokk kiskastélyai közé tartozik. Ma Pejachevich kastély néven emlegetik, holott csak a 18. század végétől volt a Pejachevich család birtokában, akkor sem véglegesen. 1951-től a kastély a Fővárosi Tanács Szociális Otthona (fogyatékos).
-----------------------------
A megyében található kastélyok közül Zsira Rimanóczy-kastélya volt számomra messze a legérdekesebb. Az épület jelenleg szociális gondozó, és bár az ilyen funkciójú épületeket általában nem lehet látogatni, itt lehetőség van vezetett sétára. Sőt, az idegenvezető szerepét a gondozottak látják el, ők kísérik be a vendégeket az épületbe, és náluk van az a régi kazettás magnó, amiről meg lehet hallgatni az ismertetőt.
Zsira Rimanóczy-kastélya ma szociális gondozóként működik (Galériához kattintson a képre!)
Fotó: Kisgyörgy Éva
A jelképes, ötszáz forintos belépti díjon kívül azzal is támogathatjuk az intézményt, ha a jegypénztárban a betegek által készített ajándéktárgyakból vásárolunk. Szerintem zseniális ötlet: a gondozottak a látogatókat vezetve egész biztos büszkébbek az otthonukra, hasznosnak érezhetik magukat, és mi sem vagyunk kizárva ebből a csodálatos épületből. |
Localitate: Zsira, Rákóczi u. 12. |
Openness for the public: szabadon |
Data sheet of the garden |
|
| |
Indicatorul gradinii: | 1277 |
Numele gradinii: | Gyülevizy-Pejacsevichs-Rimanóczy kastélykert |
Suprafata actuala a parcului: | 5 ha |
Tara: | Ungaria |
Judetul: | Győr-Moson-Sopron |
Localitatea: | Zsira |
Strada: | Rákóczi u. 12. |
Numarul: | |
Telefon: | 99/543-200 |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | http://http://http://http://http://http://http://http:// |
Latitudine: | 47.456126 |
Longitudine: | 16.676903 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | |
Proprietar: | Állam Kincstár , , , , , , , , |
Manager(s), renter(s): | Fővárosi önkorm. , , , , , , , , |
Folosinta: | , |
Mod de folosinta actual: | lakóépület, rendház |
Openness for the public: | szabadon |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Date legate de istoria gradinii |
|
Type: | |
Stilul gradinii: | Gradina peisagera |
Special value: | |
Valoarea, importanta gradinii: | importanta internationala |
Marimea originala: | ha |
Data amenajarii gradinii: | -
|
Situatia actiuala a gradinii: | |
Structura actuala a gradinii: | |
: | |
Conditia vegetatiei: | |
Planuri: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Numarul monumentului: | 3909 |
Tipul monumentului: | műemlék |
Resolution of historic monument: | |
Date referitoare la cladiri, constructii |
|
Descrierea cladirii principale: | |
Data edificarii cladirii principale: | |
Situatia actuala a cladirii principale: | |
Present function of the main building: | |
Lista cladirilor anexe: | |
Stilul cladirii principale: | |
Nature Conservation data: |
|
Tipul protectiei naturale (peisagere): | |
Codul protectiei naturale (peisagere): | |
Codul ariei Natura 2000: | |
Landscape Data: |
|
Morfologie: | |
Hidrologie: | |
Geografie vegetala: | |
Pedologie: | |
Clima: | |
Legaturi vizuale: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Altele: | 1 |
| |
Associated persons: | |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, |
Last modified by: | kollanyi5 2013-11-10 |
|