A martonvásári birtok a XVIII. században került a Brunswick család tulajdonába. Az első építkezés 1773-75-ben, báró Brunswick Antal által a barokk stílusú kastély és kápolna megépítésével indult. A kor szellemének megfelelően kb. 100 kh-as barokk kertet alakítottak ki a kastélyépület körül, megkímélve az eredeti növényzet értékes elemeit és figyelembe véve a természeti, tájképi adottságokat. A kert fénykorát az 1800-as évek elején élte, mikor a tájképi jelleg erősödött a park átalakításában. Ezt gróf Brunswick Ferenc építteti. Ekkor építették a gyönyörű tavat, nagy szigettel. Mellette kisebb szigettel, kettő között átívelő fahíddal. A szigetre csónakon jutottak át. A vízparton épült egy völgyhíd (viadukt), ami tükröződik a vízen, de innen szép rálátás nyílik a kastélyra, a tóra. A Szent László patak is átkanyarog a kerten, kis kőhidak ívelik át.
Partjáról sajnos elbontották a szentimentális stílushoz illő vízimalmot (alapja van meg), és a dombon volt "Birkahodály a tükörteremmel" is megsemmisült. Ez időben gyakran megfordult (a család vendégeként) Beethoven is a kastélyban, emlékét múzeumnak berendezett emlékszoba és a szigeten évente megrendezésre kerülő hangversenyek őrzik. A gróf támogatta a nagy zeneszerzőt, de őt szíve is idekötötte, mert itt élt a "halhatatlan kedves", Brunswick Ferenc leánytestvére is. A kastély 1870-ben angol gót stílusban átépítésre került, ekkor a park barokk elemeit is megszüntették és kialakították a mai tájképi, dendrológiai kertet, egyre több exóta fajt alkalmazva, de megtartva a lomblevelű fafajok dominanciáját. A kastélypark országos jelentőségű természetvédelmi terület, melynek 70 ha-os területén kb. 370 taxonból álló növényegyüttes található. A Magyar Tudományos Akadémia kezelésében szép műemlék, engedéllyel látogatható.
|
Localitate: Martonvásár, Brunswick u. 2. |
Openness for the public: ny.időben szabadon |
Data sheet of the garden |
|
| |
Indicatorul gradinii: | 660 |
Numele gradinii: | Brunswick-kastélypark |
Suprafata actuala a parcului: | 69 ha |
Tara: | Ungaria |
Judetul: | Fejér |
Localitatea: | Martonvásár |
Strada: | Brunswick u. 2. |
Numarul: | |
Telefon: | 22/569-500 |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | http://http://http://http:// |
Latitudine: | 47.316367 |
Longitudine: | 18.781600 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | |
Proprietar: | , , , , |
Manager(s), renter(s): | , , , , |
Folosinta: | , |
Mod de folosinta actual: | MTA Mezőgazd.-i Kutatóintézet |
Openness for the public: | ny.időben szabadon |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Date legate de istoria gradinii |
|
Type: | |
Stilul gradinii: | Gradina peisagera |
Special value: | |
Valoarea, importanta gradinii: | importanta internationala |
Marimea originala: | ha |
Data amenajarii gradinii: |
|
Situatia actiuala a gradinii: | |
Structura actuala a gradinii: | |
: | |
Conditia vegetatiei: | |
Planuri: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Numarul monumentului: | 1719 |
Tipul monumentului: | műemlék |
Resolution of historic monument: | |
Date referitoare la cladiri, constructii |
|
Descrierea cladirii principale: | |
Data edificarii cladirii principale: | |
Situatia actuala a cladirii principale: | |
Present function of the main building: | |
Lista cladirilor anexe: | |
Stilul cladirii principale: | |
Nature Conservation data: |
|
Tipul protectiei naturale (peisagere): | országos védettségű természetvédelmi terület |
Codul protectiei naturale (peisagere): | 47/TT/53 |
Codul ariei Natura 2000: | |
Landscape Data: |
|
Morfologie: | |
Hidrologie: | |
Geografie vegetala: | |
Pedologie: | |
Clima: | |
Legaturi vizuale: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Altele: | 3 |
| |
Associated persons: | Nebbien Henrik belga kertépítész, 1778-1841 (19. sz.): francia származású kertész, kertépítő. 1817-ben elnyerte a Szépítő Bizottságnak a Városliget rendezésére kiírt, 200 arannyal jutalmazott pályadíját. Nagyszabású tervéből anyagiak híján csak a ligeti nagy rondó és néhány sétaút valósult meg. - M. Ungarns Folks-Garten der Koeniglichen Frey Stadt Pesth (Pest, 1816). - Irod. Rexa Dezső: A Városliget, mint Magyarország Népkertje (Városi Szle, 1946. 6 - 7. sz.); Rexa Dezső: Képeskönyv képek nélkül, a régi Pesttől (Bp., é. n.); Thaly Tibor: A 200 éves Városliget (Bp., 1958).
http://en.wikipedia.org/wiki/Christian_Heinrich_Nebbien Arhitect, peisagist, |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, |
Last modified by: | kollanyi5 2010-09-23 |
|