Gencshát a XIX. század első felében vizenyős terület volt, a környék lecsapolása, csatornázása és a földek kiszárítása az 1850-es években történt. A későklasszicista és korai historizáló formaelemeket tartalmazó kastély felépítése az 1860-as évekre tehető. Az épületet minden bizonnyal Návay (IV.) János emeltette, ugyanis az ő ágának tulajdonát képezte a későbbiekben.
Návay (IV.) János 1866-ban bekövetkezett halála után fia Návay (I.) Géza örökölte az épületet és a gencsháti birtokot. A földbirtokos 1919-ben hunyt el, ekkor fiára (II.) Gézára szállt a kastély. Návay (II.) Géza 1925 táján kriptát emeltetett a parkban, apjának földi maradványait akkor ide helyezték át.
Ugyancsak Návay (II.) Géza építtette a kastély parkjában álló kúriát az 1910-es években. A családi hagyomány szerint (II.) Géza egészen apjának haláláig itt lakott.
A földbirtokos Csanád vármegye aljegyzőjeként működött, és visszaemlékezések szerint hosszú ideig agglegényként élt, csak az 1940-es évek elején nősült meg.
A II. világháború után államosították a Návay birtokot, 1947-48 táján a Gencsháti Állami Gazdaság kapta meg, jelenleg pusztulásra van ítélve.
A kúriának a sorsa valamivel biztatóbb, ugyanis a Cecília alapítvány felújíttatta.
Sajnos 2008-ban változott a helyzett. Cikk itt |
Localitate: Óföldeák (Gencshát) |
Openness for the public: nem |
http://www.geocaching.hu |
Data sheet of the garden |
|
| |
Indicatorul gradinii: | 791 |
Numele gradinii: | Návay-kastély |
Suprafata actuala a parcului: | 3 ha |
Tara: | Ungaria |
Judetul: | Csongrád |
Localitatea: | Óföldeák (Gencshát) |
Strada: | |
Numarul: | |
Telefon: | |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | www.muemlekem.hu/muemlek?id=12279http://http://http://http://http://http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=2216http://http://http:// |
Latitudine: | 46.281575 |
Longitudine: | 20.396140 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | |
Proprietar: | , , , , , , , , |
Manager(s), renter(s): | , , , , , , , , |
Folosinta: | Cecilía Alapítvány, |
Mod de folosinta actual: | |
Openness for the public: | nem |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Date legate de istoria gradinii |
|
Type: | |
Stilul gradinii: | |
Special value: | |
Valoarea, importanta gradinii: | importanta regionala |
Marimea originala: | ha |
Data amenajarii gradinii: | -
|
Situatia actiuala a gradinii: | |
Structura actuala a gradinii: | |
: | |
Conditia vegetatiei: | |
Planuri: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Numarul monumentului: | 12279 |
Tipul monumentului: | |
Resolution of historic monument: | |
Date referitoare la cladiri, constructii |
|
Descrierea cladirii principale: | |
Data edificarii cladirii principale: | |
Situatia actuala a cladirii principale: | |
Present function of the main building: | |
Lista cladirilor anexe: | |
Stilul cladirii principale: | |
Nature Conservation data: |
|
Tipul protectiei naturale (peisagere): | |
Codul protectiei naturale (peisagere): | |
Codul ariei Natura 2000: | |
Landscape Data: |
|
Morfologie: | |
Hidrologie: | |
Geografie vegetala: | |
Pedologie: | |
Clima: | |
Legaturi vizuale: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Altele: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, |
Last modified by: | kollanyi5 2009-05-03 |
|