
A Veszprémtől északra a magas Bakony szívében először 1182-ben alapítottak monostort III. Béla királyunk hívására érkezett cisztercita rend tagjai. 1752-ben készült el a gyönyörű freskókkal díszített barokk templom. A kolostor főhomlokzata átalakítások és bővítések után klasszicista stílusban épült meg. A monostor 1814-től a magyarországi ciszterciták központja. Ekkor alakult ki az angol tájképi, festői stílusú park. Bréta apát idejében a Cuha patak és kiszélesedő része, a halastó, a nagy kaszált rétek, az azokat karéjozó facsoportok egyszerű szépsége volt jellemző. Később az új patakmeder kialakításakor zubogókat építettek és a látvány romantikusabbá vált. Szellős kerti pavilon épült, ahonnan több irányba tekintve más és más tájkép jelent meg a pavilon oszlopainak keretében. A Széles út két oldalára a század elején hársfasort ültettek. A monostor déli homlokzata előtti Szt. Bernát szobor környéke 1993-ban feltárásra és rekonstruálásra került. Az itteni hatalmas üvegház (jelenleg más a funkciója) a templom előtti térség zártabb egységét és a déli homlokzat arányos megjelenését is biztosította. A 19. században megkezdett ritkább növényfajok gyújtését e század elején Szentesi Anzelm perjel folytatta. Hazánk legmagasabban fekvő parkja jelenleg arborétumként működik, de természetesen őrzi a történelmi kert minden értékét.
2010-12 között KEOP forrásból a kertet felújítják, a tó rekonstrukciója jelenleg is tart. |
Address: Zirc, Damjanich u. 19. |
Přístupnost veřejnosti: ny. időben szabadon |
 2011:08:14 15:10:16 |
Záznamový arch zahrady |
|
| |
Identifikační číslo zahrady: | 1267 |
Název zahrady: | Apátsági épület parkja (arborétum) |
Současná rozloha zahrady: | 18 ha |
Stát: | Hungary |
Kraj: | Veszprém |
Obec: | Zirc |
Ulice: | Damjanich u. 19. |
Číslo objektu: | |
Telefón: | 88/414-569 |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=979&kId=979http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://muemlekem.hu/muemlek?id=10748http://http://http:// |
WGS84 zeměpisná ąířka: | 47.262223 |
WGS84 zeměpisná délka: | 17.878704 |
S-JTSK souřadnice X: | |
S-JTSK souřadnice Y: | |
Záznam o vlastnictví: | 213/1, 213/2, 216, 214/1, 214/2 |
Owner: | Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság , , , , , , , , , , , , , , |
Správce, nájemník: | Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság , , , , , , , , , , , , , , |
Uľivatel: | , |
Současný způsob vyuľívání: | arborétum |
Přístupnost veřejnosti: | ny. időben szabadon |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
Historické údaje o zahradě |
|
Type: | Arboretum |
Styl, charakter: | Monastery medieval |
Zvláątní hodnota: | |
Význam: | international importance |
Původní rozloha zahrady: | ha |
Rok zaloľení zahrady: | -
|
Současný stav zahrady: | felújítás alatt |
Současná struktura zahrady: | |
: | |
Stav rostlin: | |
Plány: | |
Název historického regionu: | |
Údaje o historické památce: |
|
Číslo historické památky: | 5657 |
Kategorie historické památky: | műemlék, műemlék jellegű |
Vyhláąení historické památky: | |
Popis stavebních objektů |
|
Popis hlavní stavby: | volt cisztercita apátság, barokk. Főhomlokzata átalakítva késő klasszicista stílusban, 1854-ben. |
Období výstavby hlavní stavby: | 1727-1732 |
Stav hlavní stavby: | jó, kisebb vakolathibák láthatóak |
Současné vyuľití hlavní stavby: | könyvtár, múzeum |
Seznam daląích staveb: | |
Styl hlavní stavby: | barokk, főhomlokzata késő klasszicista |
Údaje o ochraně přírody: |
|
Kategorie zvláątě chráněného území: | országos védettségű természetvédelmi terület |
Kód ochrany přírody: | 23/TT/51 |
Kód území NATURA 2000: | |
Údaje o krajině: |
|
Reliéf: | |
Vodní reľim: | |
Biogeografické údaje: | |
Půdy: | |
Klima: | |
Vizuální vazby: | |
Název oblasti krajinného rázu: | |
Typ krajinného rázu: | |
| |
Daląí: | 2 |
| |
Associated persons: | |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2011-08-17 |
|