A kerek téren gloriett állt, amelyet valószínűleg az utak sarkain elhelyezett vázák vettek körül. A kastély és a park továbbépítéséről ifjabb Batthyány Lajos idejéből értesültünk. A Várkert átépítését az 1770-es évek közepén kezdték meg. Az 1770-80-as években Johannes Rieger, a körmedi főkertész Batthyány utasításai alapján elsősorban a kastély keleti oldalán elterülő két nagy partert kellett, hogy sík gyepszőnyeggé alakítsa. A kertépítési munka elveit és módját az építtető szabta meg. Megvalósítása és szervezése az építési hivatal feladata volt. Az azt vezető Andrian Chevreux így lett a kertépítés irányítója, gyakorlati megépítője pedig Johannes Rieger főkertész és Budai Pál kertész.A kert átépítése, illetve bővítése nagyjából egy évtizedig tartott. 1782-ben Samuel Leithner uradalmi kőművesmester is dolgozott a kertben, két új épület neve tűnik fel 1783-ban: a Nymphen és a Tempel. A századvégi térképek arról tanúskodnak, hogy a Rába folyókanyar leszűkítve és csatornává alakítva, közepe táján két szigetet tartalmazó tóvá alakítva már a Várkert belsejében volt. l784-ből származó előköltségvetésben az új gát mellett további kertrészekről szerzünk tudomást. Közöttük Pán templomáról és a "Társadalom templomá"-ról olvashatunk, valamint egy virágokkal beültetett dombocskáról. A Rába partján angol sétány volt a "Szükségszerűség templomá"-val és végén egy török sátorral. 1783. után sorra épültek az új kerttartozékok, pl. pásztorkunyhó, remeteség, pihenődomb, a filozófusok sétánya és a Csend-allé elnevezések is a felvilágosodás-kori új kertstílus, a szentimentális későbarokk kert tartozékai. Ma is áll a Várkertben egy kétalakos későbarokk szoborcsoport, felirata szerint: Vertumnus és Pomona.
Századunk első felében párja, Zephirus és Flora szobra a kert főtengelyére szimmetrikusan elhelyezve állt. 1799-ben említenek egy Mercur és Jupiter szobrot Fischer műveként, egy Szükségszerűség c. szobrát pedig l788. előtt említenek. A Vertumnus és Pomora szobor anyaga margitbányai kemény homokkő, ugyanebből van a kastély északi előkertjében felállított fej és végtagok nélküli szobor, amely a frigiai Kybelét, a sokemlőjű Nagy Istenanyát ábrázoljak, az északkeleti kertrészen az újonnan felállított fa esőház mellett és a tó lefolyását biztosító csatorna két oldalán elhelyezett töredékes nimfaoltár és a Gessner emlékmű. A szentimentális parképítés szellemét sugárzó és egyes részeiben már angolkert jelleggel alakított, átmeneti stílusú körmendi Várkert építését 1786. körül fejezték be.
|
Address: Körmend, Batthyány-Strattmann u. 1-3. |
Přístupnost veřejnosti: szabadon |
2006:06:26 09:39:55 |
Záznamový arch zahrady |
|
| |
Identifikační číslo zahrady: | 594 |
Název zahrady: | Batthyány-Strattmann-kastély és parkja |
Současná rozloha zahrady: | ha |
Stát: | Hungary |
Kraj: | Vas |
Obec: | Körmend |
Ulice: | Batthyány-Strattmann u. |
Číslo objektu: | 1-3. |
Telefón: | n.a. |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=Batthyány-Strattman-kastély_(Körmend)http://http://http://http://http://http://http://http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1163http://muemlekem.hu/muemlek?id=9005http://http://http://www.kormend.hu/index.php?ugras=seta&setaoldal=4http://onp.nemzetipark.gov.hu/?pg=menu_2790http:// |
WGS84 zeměpisná šířka: | 47.010021 |
WGS84 zeměpisná délka: | 16.609783 |
S-JTSK souřadnice X: | |
S-JTSK souřadnice Y: | |
Záznam o vlastnictví: | 1, 3, 4, 5, 2/2, 2/3, 2/1, 6/2
Szabadság tér 2 -4.
Gróf Batthyány Lajos u. 3 -9.
Rákóczi u. 13 -17.
Sport u. 2. |
Owner: | Magyar Állam , , , , , , , , , , |
Správce, nájemník: | Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság , , , , , , , , , , |
Uživatel: | , |
Současný způsob využívání: | közpark |
Přístupnost veřejnosti: | szabadon |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Historické údaje o zahradě |
|
Type: | |
Styl, charakter: | Anglická přírodně-krajinářská zahrada |
Zvláštní hodnota: | |
Význam: | international importance |
Původní rozloha zahrady: | ha |
Rok založení zahrady: | -
|
Současný stav zahrady: | hátsó kert elhanyagolt |
Současná struktura zahrady: | |
: | obeliszk, szoborcsoportok állapota jó |
Stav rostlin: | |
Plány: | |
Název historického regionu: | |
Údaje o historické památce: |
|
Číslo historické památky: | 6676 |
Kategorie historické památky: | műemlék, műemléki környezet, |
Vyhlášení historické památky: | |
Popis stavebních objektů |
|
Popis hlavní stavby: | Volt Batthyány-Strattmann kastélyegyüttes: késő középkori, 15. sz.-i vár alapfalára épült a 17. sz.-ban. Homlokzata átalakítva barokk stílusban, 18. sz., kétemeletessé bővítve és kismértékben átalakítva a 19. sz.-ban |
Období výstavby hlavní stavby: | 17. sz., 18. sz., 19. sz. |
Stav hlavní stavby: | jó |
Současné využití hlavní stavby: | |
Seznam dalších staveb: | gazdasági melléképületek, levéltár, istálló, lovarda, őrségi épületek, tiszti lak |
Styl hlavní stavby: | barokk |
Údaje o ochraně přírody: |
|
Kategorie zvláště chráněného území: | országos védettségű természetvédelmi terület |
Kód ochrany přírody: | 68/TT/58 |
Kód území NATURA 2000: | |
Údaje o krajině: |
|
Reliéf: | |
Vodní režim: | |
Biogeografické údaje: | |
Půdy: | |
Klima: | |
Vizuální vazby: | |
Název oblasti krajinného rázu: | |
Typ krajinného rázu: | |
| |
Další: | 2 |
| |
Associated persons: | |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2011-07-21 |
|