A kúria első formájában a XVIII. század végére helyezhető, építtetője nagy valószínűséggel Eördöghfalvi Csuha Tamás volt. Téglalap alaprajzú, kéttraktusos, egyszerű épület volt, közepén pitvarral, konyhával, kétoldalt 2-2 lakószobával.
Az 1830 körüli években Csuha Sándor az épületet klasszicista stílusban átalakította, a főúri kastélyokhoz közelebb álló formában. Ma is látható eredménye a nyugati oldal főhomlokzata előtt nyílt oszlopcsarnok. Az eredeti épületet mind észak, mind dél felé megtoldották, a toldalékok a nyugati homlokzatát a portikusz vonalához igazították; így nagyjából egy U-alakú alaprajzi forma jött létre.
A harmadik átalakítást Csuha Sándor fia, Csuha Tamás végeztette az 1850-es években. Ekkor épült az épület középtengelyében két helyiség a kelet felé kinyúló tömbben, amit Csuha Tamás "kertre járó szobának" nevez.
Csuha Tamás jórészt Pesten, Budán élt, vagy más birtokain tartózkodott, a nagyhalászi kúriában kevesebbet fordult meg. 1864-ben haszonbérbe adta nagyhalászi ingatlanát Edelstein Sámuelnek.
Csuha Tamás 1865-ben általános örökösévé Vilma leányát tette meg. Eördöghfalvi Csuha Vilma férje Nagykállóy Kállay András, a későbbi szabolcsi főispán lett, s így vált a kúria a Kállay család tulajdonává. Kállay Andráshoz és Csuha Vilmához köthető a XIX. század végi és XX. század eleji átalakítás, amelynek során az épület nyílásrendszere átalakult. Minden bizonnyal ekkor készült el a manzárdtető is.
Kállay Andrásék hamarosan elköltöztek Nagyhalászból, a kúriát az 1910-es években a helyben birtokos Hönch család vásárolta meg. Nevükhöz fűződik a kúria utolsó jelentősebb átépítése, amely inkább modernizálásnak tekinthető.
A kúria 1945 után lassú romlásnak indult. Tanítói lakást, majd raktárakat alakítottak ki benne, működött itt tsz-iroda, megyei polgárvédelmi raktár. A felújított, megszépült, kiállításokkal berendezett Csuha-Kállay Kúriát 1999-ben avatta fel Dr. Kállay Kristóf. |
Localitate: Nagyhalász, Arany János u. 60. |
Openness for the public: |
2010:10:31 15:15:35 |
Data sheet of the garden |
|
| |
Indicatorul gradinii: | 739 |
Numele gradinii: | Csuha-Kállay-kúria és kertje |
Suprafata actuala a parcului: | ha |
Tara: | Ungaria |
Judetul: | Szabolcs-Szatmár-Bereg |
Localitatea: | Nagyhalász |
Strada: | Arany János u. |
Numarul: | 60. |
Telefon: | |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | muemlekem.hu/muemlek?id=8316#49141http://http://http://http:// |
Latitudine: | 48.121074 |
Longitudine: | 21.756607 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | 1621 |
Proprietar: | , , , , |
Manager(s), renter(s): | , , , , |
Folosinta: | , |
Mod de folosinta actual: | az épületben kiállítások láthatók |
Openness for the public: | |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Date legate de istoria gradinii |
|
Type: | Not selected |
Stilul gradinii: | |
Special value: | |
Valoarea, importanta gradinii: | importanta locala |
Marimea originala: | ha |
Data amenajarii gradinii: | -
|
Situatia actiuala a gradinii: | gondozott |
Structura actuala a gradinii: | |
: | |
Conditia vegetatiei: | gondozott |
Planuri: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Numarul monumentului: | 10872 |
Tipul monumentului: | |
Resolution of historic monument: | |
Date referitoare la cladiri, constructii |
|
Descrierea cladirii principale: | Csuha-Kállay kúria, 18. sz., klasszicista |
Data edificarii cladirii principale: | 18. század, többször átépítve |
Situatia actuala a cladirii principale: | felújított |
Present function of the main building: | kiállításoknak ad otthont |
Lista cladirilor anexe: | |
Stilul cladirii principale: | klasszicista |
Nature Conservation data: |
|
Tipul protectiei naturale (peisagere): | |
Codul protectiei naturale (peisagere): | |
Codul ariei Natura 2000: | |
Landscape Data: |
|
Morfologie: | |
Hidrologie: | |
Geografie vegetala: | |
Pedologie: | |
Clima: | |
Legaturi vizuale: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Altele: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2010-11-02 |
|