Az eredeti épület 1773-ban épült barokk stílusban, majd a XIX. század második felében eklektikus stílusban átalakították. Méreteire jellemző, hogy kétszintes pincéje lovaskocsival is járható.
Földszintes, árkádos, manzárdtetős épület oromzatán a rokokó kőfaragvány a kastély építőjének címerét mutatja. Teleki József, a reformkori tudós itt írta történelmi munkáit. Az épületet a grófi család az I. világháború után hadiárvaház céljára felajánlotta. Így lett előbb árvaház, majd gyermekvédelmi intézmény. A 2008-ban felújított kastély a zenekultúra egyik központja lett.
Gyemeknevelő intézet, volt Teleki-kastély, barokk, 1773. Átalakítva eklektikus stílusban a 19. sz. második felében. |
|
|
|
|
A község K-i részén a római katolikus templom mögötti emelkedésen, teraszos kialakítású körülkerített parkban áll.
Téglalap alaprajzú, földszintes tizenhat tengelyes épület, középtengelyében lépcsősor vezet a bejárat előtti szakaszra.
Főhomlokzatán a bejárati részen középrizalit van, sarkait korinthoszi fejezetű sarokpilaszterek díszítik, közöttük két nagy kosáraves nyílás, középen felette faragott, kőkoronás címerpajzs 1772-es évszámmal. A rizalitot franciatető fedi, melynek padlásterében két köralakú, oromzatos, csigavonalas keretű ablakkal ellátott manzárd-beépítés van. A főhomlokzat sarkain arnúrozással díszített, két-két egyenes záródású ablakkal ellátott sarokrizalitok vannak, oromzatukon félköríves ablakkal.
A középrizalit és a sarokrizalitok között kétoldalt öt-öt kosáríves nyílású, pillérekre támaszkodó tornác húzódik, hátfalán egyenes záródású kőkeretes ablakok.
Az épület cseréppel fedett, nyeregtetős. Padlásterében manzárd-beépítés, a főpárkány fölött három-három timpanonos oromzatú kettős manzárdablak.
A bal oldalhomlokzaton kettős armírozott sávdísz között két egyenes kőkeretes ablak. A jobb oldalhomlokzatán hasonló kialakítású ablakok között középtengelyében armírozott sávokkal közrefogott félköríves kőkeretes, zárköves ajtó. Az oldalhomlokzathoz lépcsőfeljárattal ellátott, balluszteres mellvéddel körbezárt négyszögletes terasz kapcsolódik. Mindkét oldalhomlokzat törtvonalú, középen ívelt oromzatán három négyszögletes manzárdablak.
Hátsó homlokzata tizenhat tengelyes, a főhomlokzatéhoz hasonló ablakokkal. Timpanonos záródású középrizalitjának főtengelyében kőkeretes, kosáríves, záróköves kapu, felettes ovális faragott kő címerpajzs. A kapu mellett kétoldalt armírozás díszíti a homlokzatot, fölötte kőkeretes, záróköves, könyöklőpárkánnyal ellátott félköríves ablak. A tető manzárd-beépítéses, a középtengelytől kétoldalt négy-négy manzárdablak. |
|
Address: Pomáz, Templom tér 3. |
Přístupnost veřejnosti: |
2012:03:04 18:17:04 |
Záznamový arch zahrady |
|
| |
Identifikační číslo zahrady: | 2232 |
Název zahrady: | Teleki-Wattay-kastély |
Současná rozloha zahrady: | ha |
Stát: | Hungary |
Kraj: | Pest |
Obec: | Pomáz |
Ulice: | Templom tér 3. |
Číslo objektu: | |
Telefón: | 06/30-9415598 |
Fax: | |
Email: | |
Internet: | wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=Teleki-Wattay_kastély_(Pomáz)http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=2817http://muemlekem.hu/muemlek?id=7250http://http://http://http://http:// |
WGS84 zeměpisná ąířka: | 47.651570 |
WGS84 zeměpisná délka: | 19.018450 |
S-JTSK souřadnice X: | |
S-JTSK souřadnice Y: | |
Záznam o vlastnictví: | 640/1 |
Owner: | , , , , , , , , , , , , , , |
Správce, nájemník: | , , , , , , , , , , , , , , |
Uľivatel: | , |
Současný způsob vyuľívání: | |
Přístupnost veřejnosti: | |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Historické údaje o zahradě |
|
Type: | |
Styl, charakter: | |
Zvláątní hodnota: | |
Význam: | local importance |
Původní rozloha zahrady: | ha |
Rok zaloľení zahrady: |
|
Současný stav zahrady: | |
Současná struktura zahrady: | |
: | |
Stav rostlin: | |
Plány: | |
Název historického regionu: | |
Údaje o historické památce: |
|
Číslo historické památky: | 7213 |
Kategorie historické památky: | |
Vyhláąení historické památky: | |
Popis stavebních objektů |
|
Popis hlavní stavby: | Téglalap alaprajzú, földszintes tizenhat tengelyes épület, középtengelyében lépcsősor vezet a bejárat előtti szakaszra. |
Období výstavby hlavní stavby: | 1773 |
Stav hlavní stavby: | kitűnő, felújított |
Současné vyuľití hlavní stavby: | |
Seznam daląích staveb: | |
Styl hlavní stavby: | |
Údaje o ochraně přírody: |
|
Kategorie zvláątě chráněného území: | |
Kód ochrany přírody: | |
Kód území NATURA 2000: | |
Údaje o krajině: |
|
Reliéf: | |
Vodní reľim: | |
Biogeografické údaje: | |
Půdy: | |
Klima: | |
Vizuální vazby: | |
Název oblasti krajinného rázu: | |
Typ krajinného rázu: | |
| |
Daląí: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliografie: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2012-09-17 |
|