Vámosgyörktől Gyöngyös felé haladva, a község szélén található a szociális otthon parkja. A park és a környező földterület Visontai Kovách László tulajdonában állott. A kastélyt a XIX. század derekán építették, ekkor került sor a park kialakítására is. Egy 1885-ben készült színes kataszteri birtoklapon már meghatározott szerkezettel és kialakítással szerepel. A szociális otthon 1948-ban kapta meg a kastélyt, parkjávai együtt. Sajnos, a háború után a lakosság sok fát kivágott, így a park jelentős károkat szenvedett. A mintegy 130 éves park faállományára jellemző a magas kőris, kocsányos tölgy, csertölgy, hársak, erdeifenyők, juharok öregedő méretes példányai. A későbbiek során a fejlesztések az utakat kísérő vadgesztenyefasorok telepítés évei, a kastély közvetlen közelében egzóták telepítéséveI tették színesebbé a környezetet. A közel 6 hektáros parkban 54 féle fa és díszcserje található. Különlegesség egy kolorádófenyő az épület nyugati oldalán. Szembetűnőbb méreteivel a körülbelül 120 éves simafenyő és fekete dió A park odvasodó, öreg fái mellett tucatnyi madárfészek jelzi, hogy a fában szegény alföldi környezetben több madárfaj kedvenc költőhelye! élőhelye a változatos növényzetű terület. A község nagyot fejlődött. Az új lakások mellett megjelennek a virágos előkertek, sőt díszkertek is. Sajnos az otthonba nem egyedül élők is bekerülnek. Nincs helyük a túlméretezett házakban, amelyek a régi portákon épültek. A közel 6 hektáros park a sorstársakkal folytatott sétálás és beszélgetés segíti elfelejteni a rossz emlékeket. |
Address: Vámosgyörk, n.a. |
Prístupnos» verejnosti: |
Dátový list záhrady |
|
| |
Identifikačné číslo záhrady: | 1204 |
Názov záhrady: | Kastélypark |
Súčasná rozloha záhrady: | 5,8 ha |
©tát: | Maďarsko |
Kraj: | Heves |
Obec: | Vámosgyörk |
Ulica: | n.a. |
Popisné číslo: | |
Telefón: | n.a. |
Fax: | |
E-mail: | |
Internet: | |
WGS84 zemepisná ąírka: | 47.681567 |
WGS84 zemepisná dĺľka: | 19.927051 |
S-JTSK súradnice X: | |
S-JTSK súradnice Y: | |
Záznam o vlastníctve: | |
majiteµ: | n.a. |
Správca, nájomník: | n.a. |
Uľívateµ: | |
Súčasný spôsob vyuľitia: | n.a. |
Prístupnos» verejnosti: | |
Opening hours: | |
Počet návątevníkov za rok: | |
Historické údaje o záhrade |
|
Typ záhrady: | Not selected |
©týl, charakter: | |
Výnimočnos» záhrady: | |
Významnos», hodnota záhrady: | regionálny významn |
Pôvodná rozloha záhrady: | ha |
Rok zaloľenia záhrady: |
|
Súčasný stav záhrady: | |
Súčasná kompozícia záhrady: | |
: | |
Stav rastlín: | |
Plány: | |
Názov historického regiónu: | |
Údaje o historickej pamiatke: |
|
Číslo historickej pamiatky: | |
Kategória historickej pamiatky: | műemléki terület |
Vyhlásenie historickej pamiatky: | |
Popis stavebných objektov |
|
Popis hlavnej stavby: | |
Rok výstavby hlavnej stavby: | |
Stav hlavnej stavby: | |
Súčasné vyuľitie hlavnej stavby: | |
Zoznam ďaląích stavieb: | |
©týl hlavnej stavby: | |
Údaje o ochrane prírody: |
|
Kategória ochrany prírody: | helyi védettségű terület |
Kód ochrany prírody: | 196/1978. (XII.5.) VB. hat. |
Kód územia NATURA 2000: | |
Údaje o krajine: |
|
Reliéf: | |
Vodný reľim: | |
Vegetácia: | |
Pôda: | |
Klíma: | |
Vizuálne väzby: | |
Krajinný ráz: | |
Krajinný typ: | |
| |
Ďaląie: | |
| |
Kontaktné osoby: | |
Bibliografia: | |
| |
This page edited by: | |
Last modified by: | |
|