| Szentes központjában balra fordulunk Csongrád felé, áthaladva egy régi kőhídon, alatta a Kurcza-főcsatorna folyik, balról egy nagyon szép zöldterületet láthatunk. Ez a Széchenyi-liget, amely az Alföld egyik legrégibb köztulajdonban lévő parkja. Kedvező mikroklímáját a Kurczának köszönheti, amely a Vecseri-fokkal együtt szinte körülöleli. A ligetet vagy ahogy akkor nevezték, a sétakertet 1869-ben telepítették. Növényállományát 1897-ben felújították, ekkor 104-féle díszfát és cserjét ültettek. A második világháború pusztítása a ligetet sem kímélte, fákat vágtak ki és később oda nem illő épületeket helyeztek el. A védettségi határozatban megjelölt pótlások, karbantartási és egyéb értéknövelő munkák elvégzése megtörtént. Változatos növényállományából figyelemreméltóak az idős platán, vadgesztenye és magas kőris egyedek. Az örökzöldek közül kiemelkedőek a tiszafák, a luc-, a fekete- és a simafenyők. Cserjeállománya: hóbogyó, fagyal, gyöngyvirágcserje, gyöngyvessző, melyek emelik a liget esztétikai értékét. A liget egyben Szentes város kultúrparkja, itt található a múzeum, a strand, a sporttelep, a játszótér. A pihenni vágyók kényelmére padokat helyeztek ki, így az idelátogatók kellemes időtöltését, kikapcsolódását jelenti. A liget megtekintésekor ne mulasszunk el egy sétát a Kurcza-partján. A hatalmas platánok alatt a túlparti fűzfák és a városi épületek látványa is páratlanul szép. |
Address: Szentes, Széchenyi - liget |
| Openness for the public: szabadon |
| Data sheet of the garden |
|
| | |
| Garden identificaton number: | 1034 |
| Garden name: | Széchenyi-liget |
| Present size of the garden: | 7 ha |
| Country: | Hungary |
| County: | Csongrád |
| Settlement: | Szentes |
| Street: | Széchenyi - liget |
| House number: | |
| Phone: | n.a. |
| Fax: | |
| Email: | |
| Web site: | |
| WGS84 latitude coordinate: | 46.651662 |
| WGS84 longitude coordinate: | 20.251047 |
| National grid X coordinate: | |
| National grid Y coordinate: | |
| Land ownership record: | |
| Owner: | települési önkorm. |
| Manager(s), renter(s): | települési önkorm. |
| User: | |
| Present function, usage: | közpark |
| Openness for the public: | szabadon |
| Opening hours: | |
| Visitors per year: | |
| Garden historical data |
|
| Type: | Not selected |
| Style, character: | |
| Special value: | |
| Importance, value: | regional importance |
| Original size of the garden: | ha |
| Year(s) of garden planting: |
|
| Present state, condition of the garden: | |
| Present structure of the garden: | |
| : | |
| Plant condition: | |
| Plans, maps: | |
| Historic county name: | |
| Historic Monument Data: |
|
| Historic monument number(s): | |
| Historic monument type: | |
| Resolution of historic monument: | |
| Description of built objects |
|
| Main building description: | |
| Building time of the principal building: | |
| Condition of the principal building: | |
| Present function of the main building: | |
| Other buildings list: | |
| Main building style: | |
| Nature Conservation data: |
|
| Type of nature conservation: | helyi védettségű terület |
| Nature Conservation code : | 1464/1953. OTT hat. |
| Natuara2000 area code: | |
| Landscape Data: |
|
| Morphology: | |
| Hydrology: | |
| Plant geography: | |
| Soil: | |
| Climate: | |
| Visual connections: | |
| Landscape Character Area name: | |
| Landscape Character Area type: | |
| | |
| Other: | 2 |
| | |
| Associated persons: | |
| Bibliography: | |
| |
| This page edited by: | |
| Last modified by: | |
|