| Szügybe legegyszerűbben Balassagyarmatról juthatunk el. A községben az első útelágazás nál balra találjuk a volt megyeházát, ennek udvarán áll a hárs. A jobb oldali út pedig a Simonyi-kastélyparkhoz vezet. A nemesi vármegye a XVIII században Szügyben székelt A vármegyeházát 1700 táján a Beniczkyek építtették. Ma is könnyen felismerhető az épület. A két egymástól különálló épületet egy kerítésfal fogja össze, ennek közepén faragott keretű kosáríves kapu nyílott. Ennek a tengelyében áll az a védett hársfa, mellyel az utókor a régi nemesi vármegye helyszínének kíván emléket állítani. Az 1755-ben épített Simonyi-féle barokk kastélyt és környékét az elmúlt évtizedekben nem úgy gondozták, mint ahogy kellett volna. A kastély bejárati része előtti tér teljesen üres. Az 1988-ban igényesen felújított épület megkívánja, hogy a park felújítása is megtörténjék. Az épület előtti parkban a park gerincét képező idős fák megmaradtak. Jó kiindulási alapot jelentenek a tervszerű pótlásokhoz és az útrendszer helyreállításához. A meglévő fák közül különösen értékes a 6 m magas, 5 m koronaátmérőjű piros liliomfa, a két kaliforniai óriásfenyő, a két tiszafa, a kocsányos tölgyek és a hegyi szilek. A későbarokk kastély 1755-ben épült. (Genthon, 1954) A község egy mellékutcájában található, keskeny köves úton közelíthető meg. Magánkézben van, őrzött, kerítéssel körbekerített, nem látogatható. A kastély felújított, és mindeközben szinte maradéktalanul érvényesültek a műemlék- és környezetvédelem követelményei. Hársfákkal beépített parkja természetvédelmi terület. A meglévő fák közül különösen értékes a piros liliomfa (Magnolia liliiflora), a két Sequoiadendron giganteum, a két Taxus baccata. (Fancsik, 1989) A kastély bejárata előtti üres rész felújítása megtörtént, a kastély épülete a kerítésen kívülről szinte egyáltalán nem látható. A park gondozottsága elmarad az épületétől. |
Address: Szügy, n.a. |
| Openness for the public: |
| Data sheet of the garden |
|
| | |
| Garden identificaton number: | 1075 |
| Garden name: | Simonyi-kastély és kertje |
| Present size of the garden: | 2 ha |
| Country: | Hungary |
| County: | Nógrád |
| Settlement: | Szügy |
| Street: | n.a. |
| House number: | |
| Phone: | n.a. |
| Fax: | |
| Email: | |
| Web site: | |
| WGS84 latitude coordinate: | 48.036063 |
| WGS84 longitude coordinate: | 19.320881 |
| National grid X coordinate: | |
| National grid Y coordinate: | |
| Land ownership record: | |
| Owner: | n.a. |
| Manager(s), renter(s): | n.a. |
| User: | |
| Present function, usage: | n.a. |
| Openness for the public: | |
| Opening hours: | |
| Visitors per year: | |
| Garden historical data |
|
| Type: | Not selected |
| Style, character: | |
| Special value: | |
| Importance, value: | regional importance |
| Original size of the garden: | ha |
| Year(s) of garden planting: |
|
| Present state, condition of the garden: | |
| Present structure of the garden: | |
| : | |
| Plant condition: | |
| Plans, maps: | |
| Historic county name: | |
| Historic Monument Data: |
|
| Historic monument number(s): | 5719 |
| Historic monument type: | műemlék jellegű, műemléki terület |
| Resolution of historic monument: | |
| Description of built objects |
|
| Main building description: | |
| Building time of the principal building: | |
| Condition of the principal building: | |
| Present function of the main building: | |
| Other buildings list: | |
| Main building style: | |
| Nature Conservation data: |
|
| Type of nature conservation: | helyi védettségű terület |
| Nature Conservation code : | 92/1976. (VIII.31.) VB. hat. |
| Natuara2000 area code: | |
| Landscape Data: |
|
| Morphology: | |
| Hydrology: | |
| Plant geography: | |
| Soil: | |
| Climate: | |
| Visual connections: | |
| Landscape Character Area name: | |
| Landscape Character Area type: | |
| | |
| Other: | |
| | |
| Associated persons: | |
| Bibliography: | |
| |
| This page edited by: | |
| Last modified by: | |
|