A klasszicista építészeti stílus értékes megyei emléke a Beliczay-kastély. A kastély egy 500 holdas, több külső majorsággal rendelkező birtok része volt, melyet az 1900-as évek elején létesítettek. A Békéscsaba-Csanadapácai út és a kastély között 300 m hosszú, téglával kirakott, bejáróutat létesítettek, két oldalát fasor szegélyezte. A kastélyhoz tartozó tűztornyos lovardát és az egykori cselédházakat is lebontották A régi kerítés és a kovácsolt vasból készített kapu is eltűnt, a bejáratot csak egy útszéli kereszt jelzi. A kastélyban előbb az állami gazdaság, majd a Csabaszabadi Mgtsz irodái voltak. Az 500 lelkes település 1994-től önálló falu lett. Terveik között szerepel a kastély megmentése és hasznosítása. A kastély mögött még megtalálható a jelenleg is üzemképes fürdőme-dence. A park területe az egykori 9 hektárról mára 2 hektárra zsugorodott. Ez a csökkent terület került védelem alá. Sajnos nagyon elhanyagolt állapotban van, bár az egykori értékes faállományból még szép és értékes tanúfák maradtak fenn. Az egykori parktervező a meglévő erdő faállományához kapcsolta a tájképi stílusban komponált kastélyparkot. Különlegesség a nyugati tujának egy szomorú változata, amely a megyében egyedül csak itt található. Árnyékában mindig szívesen pihent a Beliczay-család. Szépek az évszázados kocsányos. tölgyfák, a ha-talmas méretű erdeifenyő, a feltűnően szép alakú vadgesztenyefák, de van hársfa, juharfa, 100 évnél idősebb akácfa és ebben a környezetben különlegességet jelent a narancseperfa előfordulása is.
Épült 1870 körül eklektikus és szecessziós stílusjegyekkel, 1910 táján bővítették. A klasszicizáló, oszlopos portikuszú épületet tornyos, tagolt tömegű villává bővítették. A kastélyt Békés megye egykori főispánja bajczai Beliczey József építtette. Jelenleg kihasználatlanul áll, a tervek szerint kastélyszállóvá alakítják át. Védett természeti érték a kastély 2 hektárosra zsugorodott parkja. Különösen értékesek a kastélypark öreg tölgyfái, valamint egy 120 éves szomorú törpe tuja, vagy esernyőfa.
2010-ben a felújítás még folyamatban van, az épület és a park magántulajdon, csak előzetes bejelentkezést követően látogatható. A kerítés mentén a kerthez és a műemlék környezetéhez méltatlanul - a fák korából ítélve 10-15 évvel ezelőtt - erdei fenyőt és akácot telepítettek.
|
Address: Békéscsaba (Csabaszabadi), Tanya (Beliczay-major) 1345 |
Prístupnos» verejnosti: előzetes bejelentkezés alapján látogatható |
2010:05:11 10:12:56 |
Dátový list záhrady |
|
| |
Identifikačné číslo záhrady: | 223 |
Názov záhrady: | Beliczay-kastélypark |
Súčasná rozloha záhrady: | 2 ha |
©tát: | Maďarsko |
Kraj: | Békés |
Obec: | Békéscsaba (Csabaszabadi) |
Ulica: | Tanya (Beliczay-major) |
Popisné číslo: | 1345 |
Telefón: | 20/398-7642 (Tó |
Fax: | |
E-mail: | |
Internet: | muemlekem.hu/muemlek?id=2436http://http://http://http://http://http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1798http://http:// |
WGS84 zemepisná ąírka: | 46.571916 |
WGS84 zemepisná dĺľka: | 20.940735 |
S-JTSK súradnice X: | |
S-JTSK súradnice Y: | |
Záznam o vlastníctve: | 1101 |
majiteµ: | magántulajdon, , , , , , |
Správca, nájomník: | n.a. , , , , , , |
Uľívateµ: | , |
Súčasný spôsob vyuľitia: | n.a. |
Prístupnos» verejnosti: | előzetes bejelentkezés alapján látogatható |
Opening hours: | |
Počet návątevníkov za rok: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Historické údaje o záhrade |
|
Typ záhrady: | |
©týl, charakter: | |
Výnimočnos» záhrady: | Výnimočná rastlina |
Významnos», hodnota záhrady: | regionálny významn |
Pôvodná rozloha záhrady: | ha |
Rok zaloľenia záhrady: | -
|
Súčasný stav záhrady: | |
Súčasná kompozícia záhrady: | |
: | |
Stav rastlín: | |
Plány: | |
Názov historického regiónu: | |
Údaje o historickej pamiatke: |
|
Číslo historickej pamiatky: | 9521 |
Kategória historickej pamiatky: | |
Vyhlásenie historickej pamiatky: | |
Popis stavebných objektov |
|
Popis hlavnej stavby: | Volt Beliczay-kastély, épült 1870 körül, bővítve 1910 körül. Eklektikus és szecessziós stílus keveredik; a klasszicizáló, oszlopos portikuszú épületet tornyos, tagolt tömegű villává bővítették. |
Rok výstavby hlavnej stavby: | 1870 körül |
Stav hlavnej stavby: | felújítás folyamatban |
Súčasné vyuľitie hlavnej stavby: | magántulajdon |
Zoznam ďaląích stavieb: | |
©týl hlavnej stavby: | eklektikus-szecessziós |
Údaje o ochrane prírody: |
|
Kategória ochrany prírody: | helyi védettségű terület |
Kód ochrany prírody: | 2/1989. (VI.22.) Tr. |
Kód územia NATURA 2000: | |
Údaje o krajine: |
|
Reliéf: | |
Vodný reľim: | |
Vegetácia: | |
Pôda: | |
Klíma: | |
Vizuálne väzby: | |
Krajinný ráz: | |
Krajinný typ: | |
| |
Ďaląie: | |
| |
Kontaktné osoby: | |
Bibliografia: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2010-07-09 |
|