A copf stílusú épület mai alakját az 1800-as évek elején kapta. A török hódoltság után 1715-ben báró Száraz György hétszemélyes táblabíró kapta adományba. Ezen épület, ha romosan is, a Rácz csapatok által felégetve, de már fennállott, ugyanis Szentandrás uradalmi központ, a Hunyadiak birtoka, mely egészen Arad vármegyéig terjedt. A kastélyt ekkor kijavították, de az 1735. évi Vértessy parasztfelkelés előtt a kegyetlen uradalmi bérlő Tolnay István magtárát felgyújtották, és ekkor feltehetően a kastélyt is kifosztották. 1735 után dezséri báró Rudnyánszky József beházasodás útján lett a falu egyik földesura, felesége Száraz Júlia volt. Rudnyánszky az épületet felújította, de ő a nagytétényi kastélyába költözött, melyet még apósa Száraz György építetett a XVIII. század elején. Fia azonban, ifjabb Rudnyánszky József már itt lakott Szentandráson az 1700-as évek végén ebben az épületben. A Rudnyánszky család a megye közéletében csak mérsékelten vett részt, azonban Rudnyánszky Mihály a reformkorban Békés vármegye követe volt. Mint ilyen egy alkalommal, a környék nemeseivel egy kisebb „megyegyűlést” is tartott itt a kúriában. Az emeleti nagyteremben gyűltek össze. A jobbágyfelszabadítás lehetőségéről, az általános adózás bevezetéséről folyt a disputa. A megjelent haladó érzelmű nemesek közül a Rudnyánszkyak, Rosty Albert a jobbágy-felszabadítás és az általános adózás mellett foglaltak állást. A más érzelmű nemesek kardot rántottak és vér is folyt az emeleti teremben és a lépcsőkön. 1850-1860 között Rudnyánszky Mihály végleg elköltözött Nagytéténybe, gazdaasszonyára bízta a kúria sorsát, aki később véglegesen megkapta a kúriát ajándékba, ezután örökség útján került a Csernus család tulajdonába. A későbbi időkben osztott lakások, csendőrlaktanya volt, majd a Gasner-féle szövöde üzemelt az épületben. A termelőszövetkezeti mozgalom kezdetén itt alakult meg 1949. augusztus 20-án a „Péró” tszcs, majd az Újalkotmány és a Május 1 tszcs. Az épület adott otthont a Május 1, a Béke és a Petőfi termelőszövetkezetek egyesüléséből létrejött November 7 termelőszövetkezetnek is. 1966. január 1.-én a November 7 és a Rákóczi tsz egyesült, és itt alakította ki központját a Tessedik Sámuel Mgtsz is. Jelenleg a kúria a helyi önkormányzat tulajdona. |
Address: Békésszentandrás |
Prístupnos» verejnosti: |
Dátový list záhrady |
|
| |
Identifikačné číslo záhrady: | 133 |
Názov záhrady: | Rudnyánszky-Csernus kúria |
Súčasná rozloha záhrady: | ha |
©tát: | Maďarsko |
Kraj: | Békés |
Obec: | Békésszentandrás |
Ulica: | |
Popisné číslo: | |
Telefón: | |
Fax: | |
E-mail: | |
Internet: | http://http://http://http://http://http:// |
WGS84 zemepisná ąírka: | 46.866670 |
WGS84 zemepisná dĺľka: | 20.483330 |
S-JTSK súradnice X: | |
S-JTSK súradnice Y: | |
Záznam o vlastníctve: | |
majiteµ: | , , , , , , |
Správca, nájomník: | , , , , , , |
Uľívateµ: | , |
Súčasný spôsob vyuľitia: | |
Prístupnos» verejnosti: | |
Opening hours: | |
Počet návątevníkov za rok: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Historické údaje o záhrade |
|
Typ záhrady: | |
©týl, charakter: | |
Výnimočnos» záhrady: | |
Významnos», hodnota záhrady: | miestny významn |
Pôvodná rozloha záhrady: | ha |
Rok zaloľenia záhrady: |
|
Súčasný stav záhrady: | |
Súčasná kompozícia záhrady: | |
: | |
Stav rastlín: | |
Plány: | |
Názov historického regiónu: | |
Údaje o historickej pamiatke: |
|
Číslo historickej pamiatky: | |
Kategória historickej pamiatky: | |
Vyhlásenie historickej pamiatky: | |
Popis stavebných objektov |
|
Popis hlavnej stavby: | |
Rok výstavby hlavnej stavby: | |
Stav hlavnej stavby: | |
Súčasné vyuľitie hlavnej stavby: | |
Zoznam ďaląích stavieb: | |
©týl hlavnej stavby: | |
Údaje o ochrane prírody: |
|
Kategória ochrany prírody: | |
Kód ochrany prírody: | |
Kód územia NATURA 2000: | |
Údaje o krajine: |
|
Reliéf: | |
Vodný reľim: | |
Vegetácia: | |
Pôda: | |
Klíma: | |
Vizuálne väzby: | |
Krajinný ráz: | |
Krajinný typ: | |
| |
Ďaląie: | |
| |
Kontaktné osoby: | |
Bibliografia: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, |
Last modified by: | kollanyi5 2009-03-26 |
|