Épült a 19. század elején. A kúria eredetileg az okányi Schwartz földbirtokos családé volt, majd Fried Ignác zsidó földbirtokos tulajdonába került, azzal hogy feleségül vette az örököst Schwartz Bellát. 1943-ban a Magyar Föld Rt. megvette a gazdaságot. A felszabadulás után 1975-ig iskola működött a kastélyban. Ma üresen áll, és romlik az állaga, egy helyen a tető is beszakadt.
Fancsikán található a ma igen rossz állapotban lévő, szinte gazdátlannak mondható, klasszicista stílusban a 19. sz. közepén épült kúria. A kastélyban két-tantermes iskola működött és két tanítói lakás lett kialakítva. A '70-es évek közepén az iskola megszűnt, mivel a lakosság az 1959-es Tsz. szervezés után fogyatkozni kezdett, ráadásul a bolt is bezárt. A területen Tsz. üzemegység is működött. A rendszerváltást követően kárpótlásként felosztották a területet. A jelenlegi állapotra a "romhalmaz" jelző a legjellemzőbb, őrizetlenül, az enyészeté a kúria és a körülvevő terület, pedig teljes közmű van a környező házakban. |
Address: Zsadány (Fancsikapuszta), Fancsikapuszta 83. |
Prístupnos» verejnosti: |
2010:05:14 13:24:36 |
Dátový list záhrady |
|
| |
Identifikačné číslo záhrady: | 1272 |
Názov záhrady: | Schwartz-Fried kúria és kertje |
Súčasná rozloha záhrady: | ha |
©tát: | Maďarsko |
Kraj: | Békés |
Obec: | Zsadány (Fancsikapuszta) |
Ulica: | Fancsikapuszta |
Popisné číslo: | 83. |
Telefón: | |
Fax: | |
E-mail: | |
Internet: | www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=982&kId=982http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1863http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=2624http://http://http:// |
WGS84 zemepisná ąírka: | 46.941209 |
WGS84 zemepisná dĺľka: | 21.541400 |
S-JTSK súradnice X: | |
S-JTSK súradnice Y: | |
Záznam o vlastníctve: | 1112 |
majiteµ: | , , , , , , , , , , , , |
Správca, nájomník: | , , , , , , , , , , , , |
Uľívateµ: | , |
Súčasný spôsob vyuľitia: | |
Prístupnos» verejnosti: | |
Opening hours: | |
Počet návątevníkov za rok: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Historické údaje o záhrade |
|
Typ záhrady: | |
©týl, charakter: | |
Výnimočnos» záhrady: | |
Významnos», hodnota záhrady: | miestny významn |
Pôvodná rozloha záhrady: | ha |
Rok zaloľenia záhrady: | -
|
Súčasný stav záhrady: | megsemmisült |
Súčasná kompozícia záhrady: | |
: | |
Stav rastlín: | gyomos, csak gyep maradt, gondozatlan |
Plány: | |
Názov historického regiónu: | |
Údaje o historickej pamiatke: |
|
Číslo historickej pamiatky: | 814 |
Kategória historickej pamiatky: | |
Vyhlásenie historickej pamiatky: | |
Popis stavebných objektov |
|
Popis hlavnej stavby: | Volt Fried-kastély, klasszicista, épült az 1870-es években, E alakú, nyugati homlokzata és portikusza oszlopos. 7 szobás. |
Rok výstavby hlavnej stavby: | 1870 körül |
Stav hlavnej stavby: | romos |
Súčasné vyuľitie hlavnej stavby: | használaton kívül |
Zoznam ďaląích stavieb: | |
©týl hlavnej stavby: | klasszicista |
Údaje o ochrane prírody: |
|
Kategória ochrany prírody: | |
Kód ochrany prírody: | |
Kód územia NATURA 2000: | |
Údaje o krajine: |
|
Reliéf: | |
Vodný reľim: | |
Vegetácia: | |
Pôda: | |
Klíma: | |
Vizuálne väzby: | |
Krajinný ráz: | |
Krajinný typ: | |
| |
Ďaląie: | |
| |
Kontaktné osoby: | |
Bibliografia: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2010-07-12 |
|