Az egykori Bolza-kastély Szarvas város legszebb pontján, az egykori Hármas-Körös, a mai holtág partján található. Ma az Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet jogutódja, a Szarvasi Öntözési Kutató Intézetközpontjának ad otthont. A Bolza-kastély az 1800-as évek elején épült klasszicista stílusban. A későbbi átalakításokra romantikus és eklektikus stílusjegyek emlékeztetnek. A kastély nyugati homlokzata előtt az épületet és a vízparti sétányt összekötő lépcsősor közepén Romulust és Remust szoptató anyafarkas szoborcsoportot helyezték 1911-ben.
A park értékes alkotása volt az a természetes nagyságú, bronzból készült szarvas, amelyet Gróf Bolza Pál felesége névnapjára készíttetett a legenda szerint. Sajnos 1950-ben Szarvas központjába vitették el. Helyén Ceres római istennő Potsdamból származó szobra állt, majd 2001-ben ezt a szobrot áthelyezték a Fő térre. A parkban található dr. Gruber Ferenc neves fűnemesítő mellszobra, aki 18 évig tevékenykedett az intézetben. A védett park 50 értékes fáját körül-belül100 éve telepítették. Legnevezetesebb fái a páfrányfenyő, a mocsárciprus, a szivarfa, császárfa. A legidősebb fák: vadgesztenye és keskenylevelű kőris.
--------------------------------------------------------------------
(Szintén Szarvason, a festői szépségű Anna ligetben látható a Csáky család kastélya, melynek elődje 1810-1820 között épült. A kastély és az azt körülvevő liget története szorosan összekapcsolódik. A fáskert telepítését gróf Bolza József (1780-1862) és felesége, Batthyány Anna kezdte meg az 1800-as évek elején. Az 1801-1811. évi külterületi térkép e területen egy egyszerű nyaralónak tekinthető épületet tüntet fel, melyet valószínűleg a fennt nevezettek építtettek.)
A kastély előtti, a Holt-Körösre vezető márványlépcsőt Bolza Pál (1861-1947) elgondolása alapján létesítették 1910 körül, a kastélyparkot pedig 1910-13 között. A vízhez vezető lépcsőn a szoborcsoport Romoluszt és Rémuszt ábrázolja (a kapitóliumi pontos másolata). Bolza Pál állíttatta fel 1911-ben, családja olasz eredetének jelképeként. Másfél hektáros parkja 1954 óta természetvédelmi terület. Maga a kert miniatűr növénygyűjtemény. Legszebb darabjai a mocsárciprusok, melyek eredeti élőhelye Észak-Amerika. |
Address: Szarvas, Szabadság út 2. |
Prístupnos» verejnosti: |
Dátový list záhrady |
|
| |
Identifikačné číslo záhrady: | 1010 |
Názov záhrady: | Bolza-féle kastély és parkja |
Súčasná rozloha záhrady: | ? ha |
©tát: | Maďarsko |
Kraj: | Békés |
Obec: | Szarvas |
Ulica: | Szabadság út 2. |
Popisné číslo: | |
Telefón: | n.a. |
Fax: | |
E-mail: | |
Internet: | www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=779&kId=779http://http://http://http://http://http:// |
WGS84 zemepisná ąírka: | 46.864644 |
WGS84 zemepisná dĺľka: | 20.540378 |
S-JTSK súradnice X: | |
S-JTSK súradnice Y: | |
Záznam o vlastníctve: | |
majiteµ: | n.a. , , , , , , |
Správca, nájomník: | n.a. , , , , , , |
Uľívateµ: | , |
Súčasný spôsob vyuľitia: | n.a. |
Prístupnos» verejnosti: | |
Opening hours: | |
Počet návątevníkov za rok: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Historické údaje o záhrade |
|
Typ záhrady: | |
©týl, charakter: | |
Výnimočnos» záhrady: | |
Významnos», hodnota záhrady: | regionálny významn |
Pôvodná rozloha záhrady: | ha |
Rok zaloľenia záhrady: | -
|
Súčasný stav záhrady: | |
Súčasná kompozícia záhrady: | |
: | |
Stav rastlín: | |
Plány: | |
Názov historického regiónu: | |
Údaje o historickej pamiatke: |
|
Číslo historickej pamiatky: | 827 |
Kategória historickej pamiatky: | műemlék jellegű, műemléki terület |
Vyhlásenie historickej pamiatky: | |
Popis stavebných objektov |
|
Popis hlavnej stavby: | |
Rok výstavby hlavnej stavby: | |
Stav hlavnej stavby: | |
Súčasné vyuľitie hlavnej stavby: | |
Zoznam ďaląích stavieb: | |
©týl hlavnej stavby: | |
Údaje o ochrane prírody: |
|
Kategória ochrany prírody: | helyi védettségű terület |
Kód ochrany prírody: | 1528/1954. OTT., 2/1989.(VI.22.)Tr., 17/2002. (VIII. 16.) Önkorm. rend., 38/2003. (XII. 19.) Önkorm. rend. |
Kód územia NATURA 2000: | |
Údaje o krajine: |
|
Reliéf: | |
Vodný reľim: | |
Vegetácia: | |
Pôda: | |
Klíma: | |
Vizuálne väzby: | |
Krajinný ráz: | |
Krajinný typ: | |
| |
Ďaląie: | |
| |
Kontaktné osoby: | |
Bibliografia: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Brlás Attila, |
Last modified by: | Brlás Attila 2010-03-24 |
|