A vadászkastélyt ifj. Geist Gáspár 1880 körül terveztette, valószínűleg Ybl Miklóssal. Az elővárosi eklektikát reprezentáló tornyos épület párkánytartó fakonzoljai között vadásztémájú sgraffitoképek láthatók.

Az 1760 óta Orosházához tartozó Gáspártelken, a kiscsákói Geist-majorban fekszik a földszintes épület. A főpárkány alatt körös-körül végigfutó, páratlanul gazdag, színes, széles táblás, virágos, alakos sgraffito díszítés mellett értékes a nagyterem kazettás famennyezette is.

Az eredetileg vadászháznak épített kastélyt Geisz Gáspár vásárolta meg a Batthyány családtól 1880-ban.Ybl Miklós tervei alapján átépítette kastéllyá. A II. világháború után állami tulajdonba került, volt benne TSZ iroda, ifjúsági klub, majd 1992-ben német magán tulajdonba került. Az új tulajdonos kastélyszállóvá kívánta átalakítani és egyben felújítani. Az építési tervek elkészültek, és elkezdték a felújítást, de a tulajdonos meghalt, és a kastélyt két fiatalkorú gyermeke örökölte. Az átépítés és felújítás abba maradt, 10 éve már üresen áll, Őrzéséről gondoskodott a család képviselője. Az épület tetőzete siralmas állapotba került, a kastély mindenhol beázik. A felújítás és átalakítás furcsa módon belül kezdődött el, kandalló építéssel, valamint kicserélték az ablakokat, és az ablak keretek stukkó díszítésével folytatták. A Geist Gáspár kastélyt, Karl-Heinz Reckmann Úr elkezde felújítani kívül belül egyaránt, hiszen itt szeretett volna lakni. Sajnálatos módon egy betegség miatt elhunyt, és így a kastélyfelújítás félbe maradt. Az épületben már a villamos vezetékek részben be vannak fűzve, újra van csövezve a ház. Néhol új nyílászárók vannak beépítve. Vasbeton födém vagy egy részen új gerendák, amellyek eső esetén áznak! Mivel a felújítás során a tetőszerkezet meg lett bontva, több helyen beázik. Pár éve tudomásom szerint gyulai mesterek lefóliázták a tetőt, de ez is szép lassan tönkremegy. Nagyon jó lenne, ha új gondos gazdája lenne a kastélynak.
http://www.kastelyok-utazas.hu |
Address: Orosháza (Kiscsákó-Geiszt major), Gáspártelek |
| Openness for the public: |
 2010:05:13 16:44:29 |
| Data sheet of the garden |
|
| | |
| Garden identificaton number: | 794 |
| Garden name: | Geiszt-Gáspár-kastély |
| Present size of the garden: | ha |
| Country: | Hungary |
| County: | Békés |
| Settlement: | Orosháza (Kiscsákó-Geiszt major) |
| Street: | Gáspártelek |
| House number: | |
| Phone: | |
| Fax: | |
| Email: | |
| Web site: | www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=1040&kId=1040http://http://http://http://http://http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1671http://muemlekem.hu/muemlek?id=2566http:// |
| WGS84 latitude coordinate: | 46.700775 |
| WGS84 longitude coordinate: | 20.750889 |
| National grid X coordinate: | |
| National grid Y coordinate: | |
| Land ownership record: | 971,969 |
| Owner: | magántulajdon, , , , , , |
| Manager(s), renter(s): | , , , , , , |
| User: | , |
| Present function, usage: | |
| Openness for the public: | |
| Opening hours: | |
| Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024: 2025: |
| Garden historical data |
|
| Type: | |
| Style, character: | |
| Special value: | |
| Importance, value: | local importance |
| Original size of the garden: | ha |
| Year(s) of garden planting: | -
|
| Present state, condition of the garden: | megsemmisült, csak gyep van |
| Present structure of the garden: | nincs |
| : | nincsenek |
| Plant condition: | megsemmisült, csak gyep van |
| Plans, maps: | |
| Historic county name: | |
| Historic Monument Data: |
|
| Historic monument number(s): | 9464 |
| Historic monument type: | |
| Resolution of historic monument: | |
| Description of built objects |
|
| Main building description: | Volt Geist Gáspár-kastély, elővárosi eklektika, épült 1880 körül, tervezte Ybl Miklós. Tornyos, földszintes épület, párkánytartó fakonzoljai között vadásztémájú sgraffitoképek, nagyterme kazettás famennyezettel. |
| Building time of the principal building: | 1880 körül |
| Condition of the principal building: | romos |
| Present function of the main building: | üresen áll |
| Other buildings list: | |
| Main building style: | eklektikus |
| Nature Conservation data: |
|
| Type of nature conservation: | |
| Nature Conservation code : | |
| Natuara2000 area code: | |
| Landscape Data: |
|
| Morphology: | |
| Hydrology: | |
| Plant geography: | |
| Soil: | |
| Climate: | |
| Visual connections: | |
| Landscape Character Area name: | |
| Landscape Character Area type: | |
| | |
| Other: | |
| | |
| Associated persons: | |
| Bibliography: | |
| |
| This page edited by: | kollanyi5, Nagy Nikoletta, |
| Last modified by: | Nagy Nikoletta 2010-07-09 |
|